hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Kibeszélő honlap indult a szexuális bántalmazásról

A Beszélj róla! projekt keretében elindult egy honlap, amelyen gyermekkori szexuális bántalmazást átélő áldozatok név nélkül oszthatják meg a történetüket.

A programot gondozó Anoni Mara Társaság egyik tagja, Fábián Andrea gyógytornász a bemutatás alkalmából arról beszélt: a gyermekeket ért szexuális bántalmazás tabutéma, amelyről az áldozatoknak nehéz beszélni, és amelyet a társadalomnak nehéz meghallani. A nyilvánosságra kerülő esetek alapján Magyarországon minden tizedik gyermek érintett, de a valós arány ennél sokkal nagyobb lehet, hiszen sok áldozat sosem, vagy csak évekkel, évtizedekkel az őt ért trauma után meséli el a történteket. A www.beszeljrola.hu oldalt éppen azért indították, hogy legyen egy nyitott, elfogadó közeg, ahol az áldozatok név és regisztráció nélkül kimondhatják a velük történteket, ami a trauma feldolgozásának első lépése. A honlapon fórumot is működtetnek, ahol az érintettek egymásnak is segíthetnek - tette hozzá.

A honlapot nemcsak az áldozatoknak szánták, hanem a közvéleménynek, a témára érzékeny érdeklődőknek is, hiszen "a hallgatás hosszú távon a társadalmat is megbetegíti".

Víg Sára pszichológus arról beszélt, hogy minden olyan helyzet szexuális bántalmazásnak (abúzusnak) számít, amelyben egy idősebb vagy felnőtt ember szexuális tárgyként használ egy gyermeket. Ennek megvalósulása a szexualizált légkör megteremtésétől a nemi aktusig terjedhet, de az elkövető általában nem a fizikai, hanem a felnőtt szerepéből adódó hatalmi fölényét használja ki. A leggyakrabban ismerős - közvetlen családtag, rokon, edző - által elkövetett bántalmazás a gyermek számára érthetetlen, és akár élethosszig tartó testi-lelki sérülést okozhat. Mivel az elkövető sokszor eléri, hogy a gyermek is titokban tartsa a bántalmazást, az áldozat az abúzus részeseként kezdi látni magát, ami miatt bűntudata van. Ezért olyan fontos megtörni a hallgatást, amire ez a honlap lehetőséget ad - összegzett a pszichológus.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...