Tudnátok pár tanáccsal segíteni?

Kedves Május, én nem Magyarországon élek! Otthon szerintem a lelkisegélyeseknek továbbképzésre lenne szükségük, mert a nagy részük valóban csak pszichiátriai szakrendelésre irányít, ahelyett hogy meghallgatna, és együtt gondolkodna veled.

Május, a segélyvonalasoknál is van jobb, nagyon jó, rosszabb, legrosszabb. Tudnék mesélni, én 20 éve beszélgetek velük.. Úgy működnek most, hogy országszerte több ponton ügyelnek, és mindig megvan, hogy melyik körzetet hová kapcsolják, vagy melyik mobilszolgáltatóhoz tartozó számot hová kapcsolják épp aznap délelőtt, v. délután. Ha foglalt, továbbkapcsolnak.

Volt, hogy kész pszichológusba futottam bele, volt, hogy "némába", akitől mindig meg kellett kérdezni, hogy itt van még? Volt, aki mindig csak azt mondta, hogy hogy "hallgatom", ami kezdetnek nem rossz, de később kevés. Sorolhatnám. Bár, mint írtam, már gyakorlott hívó vagyok, és az első 3 percben leteszem általában, ha nem olyan, aki bejön. De hála Istennek manapság ritkán van erre szükségem, régebben napi szinten volt, és ismertek, mint a rossz pénzt..

Alicia, azt hiszem, mi egy cipőben járunk akkor.

Tegnap este én is ott tartottam h segélyvonalat hívok. Mi a számuk?

116-123. Mobilról, vezetékesről egyaránt ingyenes, éjjel-nappal hívható.

rotebeete írta: Én nagyon kedvelem a pszichológust, de akaratlanul is alárendelt szerepben érzem magam nála. Azt hiszem, ez okoz közöttünk kommunikációs gondot. Félek, hogy leszúr, megszégyenít... de attól még jobban, ha vigasztalni, vagy együttérezni akarna.

Na ez is egy érdekes téma lehetne köztetek... Akaratlanul nem alakulnak a kapcsolatok, csak tudat alatt. Ha ő egy jó szakember, akkor a kapcsolatotokat te alakítod. És ha te alárendelt szerepet akarsz kialakítani, hát azt fogsz. Mit gondolsz?

Május írta: " De hála Istennek manapság ritkán van erre szükségem, régebben napi szinten volt, és ismertek, mint a rossz pénzt.. ."

És nem volt ciki neked hívni őket? Néha alig bírom, hogy magamban tartsam a gondolatokat, de a barátaimnak nem merem mondani...

Elvileg azért vannak, hogy hívjuk őket. Teljesen világos volt, hogy a barátaim vagy nem értettek, vagy nem értek rá eleget, én meg egyedül rettegtem a rám törő gondolatoktól, vagy éppen attól, hogy egyedül vagyok. Volt, amikor az agyukra mentem, és sok voltam nekik is. Volt olyan, (régebben lehetett ugyanazt hívni, aki már ismert), aki megkérte, hogy fél évig hagyjam békén. Gondolom agyára ment, hogy nem jutok előbbre, csak nagyon lassan. De mikor az ember pl. hátráltató közegben él, elég nehéz haladni. Azóta meg ugyanezzel az illetővel levelezek anonim, mert egyszer csak be tudtam indulni. Így nem érez totál csődnek, kudarcnak. Ő pl. az abúzussal nem tud mit kezdeni, de mivel nem pszichológus, ezzel nem is abajgatom.

Sztori: Egy kórház pszichiátriai osztályán voltam bent, heti 3 pszichoterápiás csoport volt. A csoporton a terapeuta kiakasztott. Éjjel nem tudtam emiatt aludni, és a folyosón volt egy nyilvános telefon, onnan hívtam a segélyvonalat.. Másnap elárultam a csoporton, hogy mit tettem.. Mindenki ezen röhögött, és végülis meg tudtam beszélni a pszichológussal úgy-ahogy..

Közel két évig gyerek-és ifjúsági lelkisegélyeztem, és igen jól csináltam. Elismerték a munkámat, és jólesett. Sok komoly, és elgondolkodtató hívásom volt. Volt, ami megrázott, elgondolkoztatott, de szívesen csináltam. Öröm volt látni, hogy egy 7-8 éves gyereknek milyen érett gondolatai vannak, csak nincs kivel megosztania... Akármilyen kiakasztóak is voltak, mindig türelmes maradtam, és méltón képviseltem azt, amiért elhivatottnak éreztem magam.
Én voltam a másik oldalon, és lehet jól csinálni ezt. De ehhez rengeteg alázat, megértés és türelem kell. És kíváncsiság persze. A felnőtt lelkisegélyt én sem szerettem, érdektelenek voltak, és nem segítőkészek. Egyszer dühömben le is ripakodtam egy hölgyet, hogy mégis miért ül a telefonnál. Mert ha az ember ezt önként teszi, a saját szabadidejét erre felhasználva, akkor nyilván lát benne célt, értelmet, hasznot, tapasztalatszerzést. De sokszor nem ez volt a benyomásom róluk.
Amit meleg szívvel tudok ajánlani, az a református lelkigondozás. Én nekik köszönhetően találtam meg a helyem egy gyülekezetben, és sok barátra tettem szert.
Egyébként most jelentkeztem idekint is a lelkisegélyhez. Nagyon hiányzik, hogy csináljam. Drukkoljatok, hogy összejöjjön!

Mara, mit akarsz ezzel mondani?
A való életben erős egyéniségnek látszom, aki tudja, mit akar, és akit nem lehet félresöpörni az útból. Na, pszichológusnál nem érzem ezt az erős oldalamat.

rotebeete írta: Alicia, azt hiszem, mi egy cipőben járunk akkor.

Nem egészen pontosan tudom, hogy mire gondoltál itt, Rotebeete. Meg már álmos is vagyok, és rossz napom volt...

Meg: Marának igaza van, a terapnál Te alakítod ki, hogy ha alárendelt szerepbe kerülsz. Amúgy ha reformátusoknál jártál: Gyökössí Endre : Magunkról magunknak -ban benne van, hogy a terap. nem ítélkezhet, nem dorgálhat, tehát nem jelenthet ki neked erkölcsi igazságokat, amiket nem tartottál be, és emiatt nem szidhat le. Ha ilyet tesz egy terap, akkor az nem jó szakember. Valami mumust akarsz kapni terap címén?

Alicia, arra értettem, hogy én is hívó voltam. Méghozzá nagyon sokáig, minden nap. Ugyanoda jelentkeztem segítőnek, ahol hívó is voltam. És fájt, amikor olvastam a jegyzókönyveket, hogy nem igazán hitték el, amiket elmeséltem. Én akkor döntöttem úgy, hogy amit a gyerekek velem megosztanak, elhiszem nekik.
Május, nem szükséges a segítő attitűdhöz, hogy valaki szintén traumatizált legyen. Nekem vannak jó tapasztalataim, akik harmonikus családból jöttek, de volt egy olyan minta előttük - pl. pszichológus anya - amit követni szerettek volna. A megértéshez, együttérzéshez csak empátia kell, és nem átélt tragikus események halmaza.
Én jól tudtam végezni a munkámat. Voltak egyes beszélgetések, ahol jobban szerettem volna segíteni, de elfogadtam, hogy a legtöbb, amit nyújthatok, az a meghallgatás, odafigyelés, együttérzés.

A terapommal magázódunk. Amivel nekem semmi gondom nincs, örülök neki, hogy van ez a távolságtartás köztünk, viszont ha ő telefonon felhív, vagy üzenetet hagy a hangpostán, rendszeresen letegez. Ti ezt miképpen kódolnátok? Mert olyan mint egy fel-és alárendelt szerep. Én sose tegezem őt, tartom magam a magázáshoz.

Május írta:
Alicia09, szerintem bájos a történet, amit írtál, hogy pszichoterápiás osztályról kértél telefonos segítséget! Úgy érzem a leírtakból, hogy nem rajtad nevettek, hanem veled És szeretném tőled kérdezni, hogy kell "szürke sávban" hivatkozni egy előző hozzászólásra?

Ezt úgy csinálom, Május, hogy az idézetet nyomom meg válasz helyett. Utána zárójeltő zárójelig kitörlöd azt a részt, amit nem akarsz idézni.

Igen, a pszichiátrián a szituáción nevettek, nem kinevettek..

rotebeete írta: Alicia, arra értettem, hogy én is hívó voltam. Méghozzá nagyon sokáig, minden nap. Ugyanoda jelentkeztem segítőnek, ahol hívó is voltam. És fájt, amikor olvastam a jegyzókönyveket, hogy nem igazán hitték el, amiket elmeséltem. Én akkor döntöttem úgy, hogy amit a gyerekek velem megosztanak, elhiszem nekik.
Május, nem szükséges a segítő attitűdhöz, hogy valaki szintén traumatizált legyen. Nekem vannak jó tapasztalataim, akik harmonikus családból jöttek, de volt egy olyan minta előttük - pl. pszichológus anya - amit követni szerettek volna. A megértéshez, együttérzéshez csak empátia kell, és nem átélt tragikus események halmaza.
Én jól tudtam végezni a munkámat. Voltak egyes beszélgetések, ahol jobban szerettem volna segíteni, de elfogadtam, hogy a legtöbb, amit nyújthatok, az a meghallgatás, odafigyelés, együttérzés.

A terapommal magázódunk. Amivel nekem semmi gondom nincs, örülök neki, hogy van ez a távolságtartás köztünk, viszont ha ő telefonon felhív, vagy üzenetet hagy a hangpostán, rendszeresen letegez. Ti ezt miképpen kódolnátok? Mert olyan mint egy fel-és alárendelt szerep. Én sose tegezem őt, tartom magam a magázáshoz.

Ez a terap letegez, nekem sem tetszik..

Amit a segélyvonalasokról írsz.. hát tudnék én is mesélni, most nem teszem, mert hosszú.. Sajnálom, hogy nem hittek neked. Biztos szar lehetett.. És jó, hogy te akkor nem így csináltad.

Én tegnap(ma) éjszaka tartottam ott, hogy most azonnal beszélnem kell valakivel, vagy öngyilkos leszek! Egyedül voltam egy házban, vidéken, a félelmeimmel, az emlékeimmel, a bulímiámmal, az égő torkommal, és a mocskosság-érzéssel...
Internet nélkül...éjjel 1-kor ott tartottam, hogy lelkisegély telefonszámot hívjak, mielőtt megölöm magamat. Soha nem fordult még meg a fejemben. De internet nélkül még azt sem tudtam kikeresni...borzasztó volt. Csak az a 3 kutya mentett meg, akikre vigyáztam, amíg a gazdik külföldön voltak. Aztán begyógyszereztem magamat, és azóta már "kialudtam", de a bulímiámba még mindig beleőrülök. Annyira, hogy nincs is rá szó.
Nem akarom szétoffolni a fórumot ezzel, csak a segélyvonalról jutott eszembe, hogy milyn jó lett volna valakivel tegnap este beszélni.

Sunny, szívesen megadnám a mobilszámomat, de az nagyon sokba kerülne... Volt egy időszakom, amikor egy hétig nem bírtam ki a terapom nélkül, nemhogy 3-4 heteket, mint most. Ismeritek az érzést, amikor csak végig ezen pörögtök, nem? Ezért nem csinálnék heti rendszerességgel terápiát. Engem ez szétszedett minden alkalommal. Úgyhogy vagy 2-3 hetente egy alkalom, vagy naponta kellene...
A hétvégén voltál vidéken? Holnap mész vissza a kórházba?

Nagyon kedves tőled, Rotebeete De általában inkább magamban pörgök, vagy itt a fórumon ( ), mivel itthon nem mutathatom, meg kontroll alatt is vagyok, a baj akkor szokott lenni, mikor egyedül maradok, és elvész az önkontroll (bulímia), és elöntenek az emlékek. Igazából az már a taxiban elkezdődött, a csontig hatoló rettegés, óráknak tűnt, míg kiértem vele a volán busztól. Ilyenkor támad a bulímia, gondolom a feszültséglevezetés miatt...csak kár, hogy fokozza az undort, meg a mocskosság-érzést, amik alapjáraton is megvannak, hogy még emiatt is undorítónak találom magamat, mert hát elég gáz a viselkedésem. Úgy értve, hogy az egész bulímia egy undorító, szánalmas dolog, így vele együtt én is az vagyok.
Igen, most volt hétvégén, és kedden megyek vissza... Holnaptól "Mia" helyett újra "Anához" fordulok segítségért, mert akkor legalább egy PICIT újra megtisztulnék, és tisztának érezhetném magam... mert ez tarthatatlan...