Oszd meg, hogy segíthess!

 
Szia, Vendég
Felhasználói név: Jelszó: Emlékezz rám

Minden új tagnak jó fórumozást kívánunk!

Téma: Tekintettel lenni másokra

Tekintettel lenni másokra 2016 máj. 29 20:14 #10245

  • Anoni Mara
  • Anoni Mara profilkép
  • TÁVOL
  • Adminisztrátor
  • Hozzászólások: 1223
A szerdai beszélgetésen vetődött fel ez a téma. Egy fiatal lány - maga is áldozat - arról beszélt, meg kell válogatunk, kinek mondjuk el a történetünket, mert nem mindenki bírja el ezt a súlyt. Mit gondoltok erről? Nekem személy szerint nagyon elegem van abból, hogy mindig én legyek tekintettel másokra. Hogy még mindig nem mondhatom el, ki az az Anoni Mara. Eleinte magam miatt csináltam, aztán a gyerekeim miatt. Most már csakis a szüleim miatt mozgok ezen a kényszerpályán. De azt hiszem, nem bírom már soká. Egyre jobban játszom a tűzzel, egyre több interjút adok. Ma éjjel a pszichológusommal álmodtam. :szív: Egy családi rendezvénybe csöppent bele, egyszer csak ott termett mellette az unokatestvérem. A pszichológusom látta, mennyire kikészít ez, erre azt mondta, mi a fenéért nem mondok még mindig el mindent? Szóval ennyire dolgozik ez bennem.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Tekintettel lenni másokra 2016 máj. 29 21:08 #10247

  • Amaoneth
  • Amaoneth profilkép
  • TÁVOL
  • Profi fórumozó
  • Hozzászólások: 144
Ismerős. Nekem is elegem van belőle hogy mindig én legyek tekintettel másokra. Mert ha kinyitom a szám, akkor annyira önző vagyok, nem lehet így sokkolni másokat.... És az nem önzés hogy sokan meg elhallgattatnának ? Tényleg ennyire önző vagyok ha el akarom mondani anyámnak, az öcsémnek hogy mi volt? Még az orvostól is azt kaptam meg hogy "nincs értelme ennyi idő után, csak romba dönteném mások életét"
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Tekintettel lenni másokra 2016 máj. 30 00:32 #10252

  • nyugodt
  • nyugodt profilkép
  • TÁVOL
  • Arany fokozatú fórumozó
  • Hozzászólások: 234
Most, hogy ezt itt olvasom, máris forr bennem az indulat. Én nem érzem jogosnak ezt a fajta kíméletet. ... hiszen nem arra kértem, hogy nézze végig élesben, amint ez történik (azt még az Árvácska filmben, ami amúgy elég brutális érzelmileg, sem merték bemutatni, csak céloztak rá)- Csak arra kértem, hogy hallgassa meg, és ha lehet, hallja is meg, hogy mi az én igazságom. Úgy, mint egy háborús történetet... Ne haragudjatok, nagyon durva lesz a hasonlatom, de szerintem van párhuzam: ha "nem bírja el", az olyan, mintha valaki közvetlen a 2. világháború után úgy döntene: nem akarom látni a csontsovány haláltábor-túlélőket az utcán, nem rakhatják rám ezt a terhet, hogy léteznek, és ráadásul most már énnekem is tudnom kell róla - ugye, ez milyen abszurd helyzet? A valóság elől menekvés. De biztos sokan megtették ezt is, sajnos, és inkább elfordították a fejüket.
Nem mondom, hogy személyesen könnyű meghallgatni, mert nem lehet "átkapcsolni", mint a tévében, hogy nézzük inkább a szerelmes filmet...
Ha kiborul ettől a másik, az jogos, de hát ki nem borul ki, mi is ki vagyunk borulva évtizedek óta, akár egymás történetein is - akkor legalább együtt borulunk ki, és van támogatás. Ha meg emiatt nem beszél velem, hanem kerüli a témát, akkor valójában nem akarja látni, hogy milyen a világ, csak azt, hogy ő mit szeretne látni... nem akarja látni, hogy ilyesmi nemcsak Indiában történik, hanem itt, az ő barátjával, a szomszéd utcában, a mellette lakó családban akár... Azzal, hogy kíméljük, elvesszük tőle a felnőtt felelősségvállalás és felnőtt döntés jogát, s mi akarjuk helyette vinni... mert mi olyan erősek vagyunk? Miért is?? :????

Persze, nem biztos, hogy meg fogja érteni, az sem biztos, hogy együttérez, lehet, hogy felháborodik és dühös lesz - de ez szerintem felnőtt emberek esetében jó, az érzelmek mozdítják az embert valamerre, és mozdulás nélkül nincs változás. Például arra, hogy jobban figyeljen.
Például arra, hogy megértse, miért viselkedik valaki olyan "furán" , miért hiányzik valakiből az "egészséges önvédelem".
Például arra, hogy lehessen erről beszélgetni bárkivel, és ne legyenek tabuk - mert a tabuk mögé rejtőzve mindig, bármi megtehető - az igazság fényében már jóval nehezebb bármit megtenni...
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Tekintettel lenni másokra 2016 máj. 30 13:36 #10255

  • Amaoneth
  • Amaoneth profilkép
  • TÁVOL
  • Profi fórumozó
  • Hozzászólások: 144
"Azzal, hogy kíméljük, elvesszük tőle a felnőtt felelősségvállalás és felnőtt döntés jogát, s mi akarjuk helyette vinni... mert mi olyan erősek vagyunk? Miért is??"
Érdekes gondolat. És teljesen jogos.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Tekintettel lenni másokra 2016 máj. 31 09:05 #10263

  • Kiscsillag
  • Kiscsillag profilkép
  • TÁVOL
  • Profi fórumozó
  • Hozzászólások: 138
Sokat gondolkodok én is ezen a témán a múlthét óta. Nem tudom, hogy mi a helyes ebben az esetben.

Akiket felelősségi kör szempontjából szembesítenünk kell, azt gondolom, az szinte elkerülhetetlen, ahhoz, hogy ne akadjunk el.
Viszont az, hogy a személyes tragédiánkban vétleneket mennyire szabad terhelnünk, egyáltalán mennyire terhelhetőek, az már egy másik kérdés. Ezeken gondolkodva sokszor a kollektív felelősség kérdése dolgozik bennem. Egy pszichológus azt mondta nekem, hogy „azért ebben nemcsak a nagybátyád a felelős, hanem a szüleid és a nagymamád is”. Ezt akkor már én is tudtam, de ezzel azt erősítette bennem, hogy a nagybátyám felelőssége megoszlik, kvázi az övék kollektív bűnösség, melyért a mai napig senki nem kért tőlem bocsánatot. Egy részük már békében nyugszik, másik rész meg nem képes róla tudomást venni.

Az egyik barátnőmnek a múlthéten átküldtem a HVG-s cikket, azóta sem olvasta el… A fiam, mikor hallgattam a Mara rádiós riportját megkérdezte mit hallgatok, majd kérte, hogy küldjem át neki is. Gondoltam, akkor már a HVG-s cikket is elolvashatná (mivel tudott róla, de korábban nem kérte, hogy mutassam meg). Később elmondta, hogy először elolvastatta a barátnőjével és miután ő megnyugtatta, hogy szerinte megnézheti, azután olvasta csak el, de még így is sokkolta. Pedig neki az ott leírtakról volt már tudomása. A férjemnek, amikor az újságíró átküldte felolvastam telefonon a cikket, de azóta sem kérte, hogy mutassam meg. Itt, a honlapon sem írt senki egy árva szót sem róla, pedig számomra az nagyon megterhelő volt. Újraéltem mindent és olyan súlyos kérdések is napvilágra kerültek, melyeket előtte sem én nem tettem fel magamnak, sem más nem tett fel nekem. Olyan volt, mintha egy műtétre mentem volna egyedül és még a felépülési időszakot is egyedül kellett végigcsinálnom. És még sorolhatnám tovább, hogy hányszor tapasztaltam meg minden szinten azt a mérhetetlen ellenérzést, amikor szóba hozom a témát.
Eddig azt gondoltam magamról, hogy az én belső motivációm, hogy mindent meg akarok szépíteni, de lehet, hogy csak a környezetemnek akartam ezzel is mindenben és mindenhol megfelelni.

Erőteljes kettős érzéseim vannak, egyrészt úgy érzem, hogy igenis hallatnunk kell a hangunkat, most nem szabad elhallgatnunk, ez a mi kollektív felelősségünk. Másrészt viszont a személyes felelősség terén azt érzem, hogy kéretlenül megmutatni másnak olyan világot, amit ő nem akar látni, az lehet, hogy az erőszak egy fajtája, nem tudom…
Utolsó szerkesztés: 2016 máj. 31 09:08 Írta: Kiscsillag.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Tekintettel lenni másokra 2016 máj. 31 10:45 #10265

  • nyugodt
  • nyugodt profilkép
  • TÁVOL
  • Arany fokozatú fórumozó
  • Hozzászólások: 234
Nem állítom, hogy erőszakoskodnunk kellene...és azt sem, hogy könnyű dolog rávenni másokat, hogy lássák az igazunkat. De őszintén hiszek abban, hogy addig semmi nem változik, amíg a helyzetet nem szemléli minél több ember a maga valóságában - a gyógyuláshoz (a mi gyógyulásunkhoz és az évezredes társadalmi sebek gyógyulásához) a tisztánlátás elengedhetetlen, akkor is, ha kellemetlen. Amíg van akár egy is, aki azt mondja, vagy gondolja, hogy "biztos ő viselkedett kihívóan", addig újra és újra próbálni kell felmutatni a helyzetet...
hiszen a saját pszichoterápiás folyamatainkban is az az első lépés, hogy szembe merjünk nézni azzal, ami történt, és amit egészen addig hárítottunk. Néha ez a szembenézés hónapokig, évekig eltarthat - annyira megszoktuk a hárítást. De enélkül a szembenézés nélkül nem léphetünk tovább.
Ugyanez igaz a körülöttünk élőkre is - amíg nem szeretnének szembenézni a valósággal, nem tud változni a világ, és a hozzáállás.
A pszichológus is próbál rávenni bennünket - finoman - újra meg újra, hogy szembesüljünk - mindig ajánl lehetőséget, hogy talán most...talán most... talán most... talán most majd beszélünk róla.
Ezt teszed te is, Kiscsillag, azzal hogy átküldöd... hogy felhívod az interjúkra a figyelmet... és újra... és újra...hogy előkerülhessenek a súlyos kérdések, és így, szépen lassan, változhasson az, amit a körülöttünk élők látnak az igazságból.
Nagyon nehéz ezt csinálni - ezt az önként vállalt feltárást. Mély elismerésem mindenkinek, aki hajlandó erre a "nyilvános műtétre"... :virág: :szív: rendkívül fontos, amit csinál. És én nem gondolom, hogy erőszak.. inkább csak egy lehetőség arra, hogy azt lássák, ami van.
De ez persze csak egy vélemény :-) a tutit majd a következő életemben fogom tudni, ebből sajnos kimaradt :-)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Tekintettel lenni másokra 2016 máj. 31 13:45 #10266

  • Kiscsillag
  • Kiscsillag profilkép
  • TÁVOL
  • Profi fórumozó
  • Hozzászólások: 138
Köszönöm a kedves szavaidat Nyugodt, nyugalmat árasztasz. :szív:
A cikk kapcsán mindkét terapeutám egymástól függetlenül azt mondta, hogy most már nyugodtan lezárhatom ezt a témát, már minden tőlem telhetőt megtettem az ügy érdekében. Csakhogy én ezt nem így érzem. Sokat gondolkodok rajta, hogy miért? Azért-e mert még terápiára szorulnék? De hát kiegyensúlyozottabb vagyok, mint valaha voltam életemben. Vagy tényleg az jelentené azt, hogy jól vagyok, ha már nem írnék a fórumra és nem mennék el olyan rendezvényre, mint az ARTatlan és nem beszélnék kéretlenül ilyesmi témákról? Vagy csak egyszerűen azért, mert már nem lehet tovább hallgatni? Persze tudom, hogy ezek csupán költői kérdések, nekem kell megkeresni rá a választ.

Ahogy ezeket a sorokat írom eszembe jutott valami. Amikor nem beszélünk, az olyan, mint egy élve temetés. És az a durva benne, hogy egész életemben az volt a rémálmom, hogy valakit élve eltemetnek, és én nem tudok segíteni neki, nem tudom megértetni a környezetemmel, hogy ne temessék el, mert még él. Nemcsak álmomban, hanem ébren is rettegtem a haláltól, a halottaktól és az egyedülléttől. Az ilyen álok napokig nyomasztóan hatottak rám. Aztán a terápia alatt ez szépen elmúlt, először rá mertem nézni ezekre a „temetésre várókra” félelem nélkül, aztán már kommunikálni is képes voltam velük álmomban, majd megszűntek a rémálmok és a félelmek.
Ezt most jó volt leírni, talán már részben választ is kaptam a kérdésemre… :)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Tekintettel lenni másokra 2016 máj. 31 20:10 #10268

  • Anoni Mara
  • Anoni Mara profilkép
  • TÁVOL
  • Adminisztrátor
  • Hozzászólások: 1223
Szerintem elég hülye mondás egy szakembertől, hogy most már lezárhatod a témát. Egyrészt nem hinném, hogy ez szabályozható. Másrészt nem hiszem, hogy lezárható. Sőt, megkockáztatom, hogy nem az visz minket előre, ha megpróbáljuk lezárni, sőt.
Én nagyon sokáig küzdöttem ezzel. Befejeztem egy hosszú terápiát. Én is azt gondoltam, tovább kell már lépnem. Megírtam egy könyvet. Mindent kiírtam magamból, nincs már ezzel mit foglalkozni. És még mindig éreztem ezt a kényszert, hogy ezzel kell foglalkozzam. Mikor végre beláttam, hogy valamiért nekem ezzel még dolgom van, meg azt, hogy igazán akkor érzem jól magam, ha ezzel foglalkozom, akkor megcsináltuk a beszélj rólát. És még mindig érzem, hogy amikor erről van szó, amikor ezzel foglalkozom, akkor vagyok igazán elememben. Egy dolog csendesedett csak el: a saját történetemet már nem akarom mesélni, nem akarok konkrétumokat megosztani.
Szerintem Kiscsillag az is nehéz lehetett a cikk után, hogy azt érezted te is: na, most már tovább lehet lépni, ennél többet nem tehetsz. És közben ott volt a feszültség, hogy nem tudsz továbblépni.
Én most már kimondom: nem is akarok. Még nem tudom, miért van ez így, már el kellett volna múljon a titok kirobbanása okozta eufória, de még mindig azt érzem, hogy akkor jó, ha nyitva a szelep. Ez van. Nem gondolok rá a nap 24 órájában, de megvan a szabadságom, hogy akkor gondolok rá, amikor akarok. És ez jó.

Az is nehéz érzés lehetett, hogy azt vártad, most jön valami hatalmas megkönnyebbülés. Jön a megváltás, a mostmármindenmásképlesz. És nem jön. Én legalábbis így vagyok mindig, lépek egy nagyot, de mindig többet várok tőle, mint amit kapok. Tudod milyen nehéz most nekem, hogy vége a kiállításnak? Pedig elképesztő sikertörténet volt, akkora sajtónk volt, hogy csak na!
Utolsó szerkesztés: 2016 máj. 31 20:13 Írta: Anoni Mara.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Tekintettel lenni másokra 2016 máj. 31 20:11 #10269

  • Május
  • Május profilkép
  • TÁVOL
  • Platina fokozatú fórumozó
  • Hozzászólások: 670
Lehet, önzőnek tűnik, de én magamra vagyok tekintettel. Sokszor úgy érzem, el KELL mondanom anyámnak, mit tett velem az apám, bár egyre biztosabb vagyok benne, hogy tudta és tudja, legalább tudat alatt.

Az tart vissza, hogy nincs kedvem ahhoz a cirkuszhoz, ami azzal járna, ha beszélek. Látom magam előtt, anyám hogy reagálna - rosszullét, sopánkodás, hisztizés, tagadás... És nekem most kényelmesebb ezek nélkül. Tekintettel vagyok magamra, mert kényelmesebb.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Tekintettel lenni másokra 2016 jún. 04 11:32 #10301

  • Ada
  • Ada profilkép
  • TÁVOL
  • Újonc fórumozó
  • Hozzászólások: 14
Mara: "Én nagyon sokáig küzdöttem ezzel. Befejeztem egy hosszú terápiát. Én is azt gondoltam, tovább kell már lépnem. Megírtam egy könyvet. Mindent kiírtam magamból, nincs már ezzel mit foglalkozni. És még mindig éreztem ezt a kényszert, hogy ezzel kell foglalkozzam. Mikor végre beláttam, hogy valamiért nekem ezzel még dolgom van, meg azt, hogy igazán akkor érzem jól magam, ha ezzel foglalkozom, akkor megcsináltuk a beszélj rólát. És még mindig érzem, hogy amikor erről van szó, amikor ezzel foglalkozom, akkor vagyok igazán elememben. Egy dolog csendesedett csak el: a saját történetemet már nem akarom mesélni, nem akarok konkrétumokat megosztani."

Én is így érzem: amikor ezzel foglalkozom, akkor vagyok igazán elememben, ERŐMNÉL vagyok!... ugyanakkor van tapasztalatom arról is, hogy az életem bizonyos más nehézségei, amelyek egykor nagyon megviseltek, ma már annyira egy múlt-időben vannak, hogy szinte fura gondolnom rájuk: jé, tényleg nekem volt ilyen történetem valaha... mintha egy régi film-élményre gondolnék, ja, láttam én azt a filmet...

Tekintettel lenni másokra, beszélni róla, vagy sem, szembesíteni kit lehet... a legkézenfekvőbb én magam vagyok. Amikor valaki mást is bevonnék - nekem leginkább az a nehéz, hogy néha nem akarom magamra venni annak a terhét, ahogy ő reagál. Valószínű ez történik a másikban is, nem akarja magára venni a terhet, ami velem történt. Nem akarunk részt venni, részesülni, egységben lenni, nem akarunk egységességben lenni egymással. Valószínűleg nem akarunk szeretni.... :angel:
Próbáltam nyomon követni, vajon alapvetően a szeretetlenség érzete hozzájárul-e ahhoz, hogy egy gyerek ilyenekbe keveredjen? ! (ez itt most nem hibáztatás!) Talán igen. talán a korai abúzusra való "hajlandóság" (ezt most kérlek benneteket értségek jól), előfeltétele, hogy nincs meg a valódi szeretet, a valódi önszeretet mintázata a gyermekben. Különben talán észre venné, hogy ami vele történik, abban nincs szeretet, csak kihasználás, használás...
Ha ALANYA tudok lenni a szeretetnek, akkor feltűnik, ha valaki TÁRGYKÉNT kezel!

Ha nem tudom elmondani egy felnőttnek, hogy mi bánt engem, mint alanyt, az talán azért van, mert nem tapasztalom ezt a hozzáállást.

Vagy nincs igazam? hülyeségeket beszélek? maradjak magamban csöndben...?... :zipp:
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Tekintettel lenni másokra 2016 jún. 05 09:52 #10306

  • Kiscsillag
  • Kiscsillag profilkép
  • TÁVOL
  • Profi fórumozó
  • Hozzászólások: 138
Ada, jó hogy hallatod a hangodat, legalábbis én nagyon örülök Neked, hogy jöttél. :)
Számomra lélekemelő, megerősítő gondolatokat hoztál. A történeted elolvasása közben újraéltem a saját életutamat és végigvettem én is a vádpontokat. Jó volt, hogy mindezeket már szavak formájába tudtam önteni és felemelő, hogy mindennek már úgy tudtam hangot adni, hogy meghallgatásra találtam. A férjenek is felolvastam a történetedet...
Arra, hogy most újra írjak a Fórumra Te inspiráltál, hogy megköszönjem Neked azt a gondolatsort, amit a szeretetlenség érzéséről megosztottál. Éppen akkor érkeztél tegnap a hozzászólásoddal, amikor már azon gondolkodtam, hogy nem írok többet a fórumra, mert úgy érzékelem, hogy nem nagyon értik itt az emberek a szavaimat, többnyire magammal beszélgetek. Mivel azt tettem egész életemben, most már szeretnék másokkal is beszélgetni. Lehet, hogy nem fogalmazok érthetően vagy nem tudom..., de szerencsére a fórumon kívül is van már sok olyan ember, akikkel építően tudok beszélgetni az élet, ezen nehéz kérdéseiről.
Szóval csak írd bátran a gondolataidat, én szívesen olvasom őket! :szív:
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Tekintettel lenni másokra 2016 jún. 07 06:44 #10323

  • Ada
  • Ada profilkép
  • TÁVOL
  • Újonc fórumozó
  • Hozzászólások: 14
köszönöm Kiscsillag. Remélem lesz mód egyszer közösen összeülni, hasonlóan a Katona-féle rendezvényhez, és kiléphetünk majd az anonimitásból...
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Tekintettel lenni másokra 2016 jún. 07 13:29 #10324

  • Alicia09
  • Alicia09 profilkép
  • TÁVOL
  • Platina fokozatú fórumozó
  • Hozzászólások: 664
.
Utolsó szerkesztés: 2016 jún. 08 11:06 Írta: Alicia09.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Tekintettel lenni másokra 2016 jún. 14 01:27 #10350

  • jelen
  • jelen profilkép
  • TÁVOL
  • Arany fokozatú fórumozó
  • Hozzászólások: 295
Majus ezt a cirkuszt eltem at ismet tegnap. Nem tudok mar hallgatni. Anyu pont ugy kiborult ahogy irtad kiborulna anyukad. de ennyi es semmi nem fog valtozni csak legalabb mar kihanyhatom ezt az egeszet. bar meg mindig ugy erzem megfulladok hogy en vagyok a rossz....
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Tekintettel lenni másokra 2016 jún. 14 01:31 #10351

  • jelen
  • jelen profilkép
  • TÁVOL
  • Arany fokozatú fórumozó
  • Hozzászólások: 295
es raadasul a kisfiam ott van naluk ami szinten nagyon rossz erzes. kozben meg remelem jo es a gyerek jol erzi magat. de ahogy nagyobb lesz biztosan latni fogja mi zajlik korulotte. egyedul nevelem csak mi vagyunk ketten egymasnak. ettol szinten iszonyu lelkiismeretfurdalasom van.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Oldalmegjelenítési idő: 0.344 másodperc
Go to top