Jó lenne hallani felőlük

Sziasztok Mindenkinek!

Bar en nem sokat forumoztam, de azert olvasgattam, es olvasom a hozzaszolasokat.
Jelen pillanatban en koszonom szepen jol vagyok. A felismeres utan/ota nem vadolom magam, uralkodom a buntudatomon, kiallok magamert, azt hiszem ugy vagyok, hogy telejsen ellentetesen cselekszem mint korabban, hisz a reflexion felulkerekedik az agyam, ismet tudatositom, hogy nem en kovettem el bunt, nem en vagyok a bunos, hanem az aldozat. Viszont nem sajnalom magam, mert azt sem tartom egy jo iranynak. Felismertem mi tortent, tudomasul vettem, hogy nem az en hibam, es azt is tudom, hogy ezen valtoztatni nem lehet, viszont tanulok belole, tanulok vele egyuttelni, s felulkeredeni a tortentek miatti kovetkezmenyeken. Az unokatesomra ra se tudok nezni, ha rola meselnek rokonok, kavarog a gyomrom...
1,5 eve betoppant egy Jokepu az Eletembe, s szeret, tisztel mellettem van mindig mindenben. Egy bibis pontunk van a szex. Allitasa szerint, amiota talalkozott apukammal, aki szerint a hazassag elotti szex bun, nem mukodik a tortenet benne.... igy lassan egy eve nem szexeltunk. Fel nem tudom fogni hogy birja ki... ennyire eros lenne, en pedig ennyire gyenge e teren? Lehet-e ez a gyerekkori traumam oka? Teny, hogy eleg kicsapongo eletet eltem, s amig fel nem nyilt a szemem, azt hittem, hogy aki lefekszik velem az szeret is.. egy "csoppet" szeretethianyos voltam. Mennyire fontos egy kapcsolatban a szex? Egyebkent, zsak a foltjat megtalalta a mi esetunkben. De tenyleg, nem is kivanhatnek jobb embert az Eletben tarskent! Amugy egesz jol birom az onmegtartoztatast... am a fenti kerdesek mozgatjak az agyamat. S ugy gondolom, szamomra ti adhattok hiteles valaszt.

Szia Kikri! De jó, hogy jelentkeztél!
Örülök, hogy haladsz a trauma feldolgozásával, jókat írsz. Igen, meg kell tanulni ezzel együtt élni.
Az is jó, hogy megtaláltad M. Jóképűt! Nem egészen értem, apukád hatására nem akar szexet? Ez kicsit furcsa nekem. Szerintem fontos egy kapcsolatban a szex, főleg, ha az ember fiatal, szerintem az önmegtartóztatás egy nagy baromság. Persze nagyon sokféle kapcsolat létezik, szóval nincsenek aranyszabályok. A kérdés az, neked hiányzik-e a szex a kapcsolatból, illetve Jóképű mit érez. Hm?

Szia Mara!
Mivel apu ertekrendje szerint a hazassag elotti szex bun, s mivel a Jokepu szereti es tiszteli apukamat, amikor ugy belemelegedtunk a dolgokba.... Jokepunek akaratkanul is eszebe jutott apu, s az ertekrendje, s leblokkol. Igy marad a szexmentes elet (mig eskuvo nem lesz....na de aztan! ) Hogy hianyzik-e? Igen, termeszetesen, de ugyanakkor hihetetlenul jo erzes az, hogy M. Jokepu nem a szex miatt van velem, hanem azert mert Tenyleg Szeret. Engem, s nem a testem, s nem csak egy kielegules vagyok szamara.

Sziasztok lányok!
Drága Mara!

Valóban eltűntem, ráadásul hosszú időre, évekre. Ez idő alatt nem igen jártam erre, nem olvastam az oldalt, magammal foglalkoztam. A jelenlévők közül talán alig emlékszik rám valaki, hiszen csak egy egészen rövid ideig voltam aktív az oldalon, ezért is ért ennyire váratlanul, amikor olvastam, hogy „kerestek”. Ahogy ma erre jártam és ráakadtam, valami nagyon furcsa érzés kerített hatalmába. Alig pár hozzászólás, alig pár hónap… és két év elteltével még mindig itt keringtem „szellemként”, hiszen eszetekbe jutottam…
Elképesztően hálás vagyok ezért és nem csupán magam miatt, hanem mert számon tartjátok a tagokat. Azt hiszem, erre nagy szükség van, hogy valahol gondoljanak ránk, valahol sose feledjenek el minket!

Amikor leléptem innen, nehéz időszak kezdődött az életemben munka és magánélet terén is.
Még távol éreztem magam az emberektől, messze voltam még minden emberi kapcsolattól, bizonytalan voltam a jövőt illetően és bizalmatlan mindenkivel. Távol voltam az otthonomtól, egyedül. Itt MÉG nem voltam jelen, ott MÁR nem.
Akkoriban nem volt másom, mint a reményem, hogy egyszer… talán… esélyem lehet.
Munkám volt, főállásban dolgoztam, de fizetésem alig, mellette egyetemre jártam, időm egy csepp se akadt, de arra vágytam, hogy meggyógyulhassak a traumáimból.
Aztán, közel 3 éve, nem sokkal azt követően, hogy eltűntem, terápiára kezdtem járni. Egyedül próbáltam túlélni, minimálbérből, és súlyos összegeket köhögtem ki a terapeutámnak minden alkalommal. Sokszor azt sem láttam, miből fogom kifizetni a következő alkalmat. Alapvető dolgokat vontam meg magamtól, sokszor ételt, fűtést, ruházkodást, szórakozást, mert úgy tartottam, mindezekre semmi szükségem, ha nincs esélyem meggyógyulni. A múltam démonjai ott ültek a vállamon, az emlékeimmel keltem és feküdtem. A bántalmazóm hónapokon át telefonon zaklatott, pánikrohamok és visszatérő rémálmok kínoztak, éjjel sikítozva ébredtem vagy egy levél gyógyszerrel a kezemben tértem észhez és önbántalmazó periódusaim voltak.
Aztán lett másodállásom, a suli és a főállás mellett, ami fedezte a terápiát. Lassan elkezdtem bízni magamban, értékelni, amit teszek és bár a terápiás út tele volt hullámvölgyekkel, de a kitartó munka eredményeként jobban lettem. 2,5 éve járok pszichológushoz, még mindig nincs vége, de a nehezén már túl vagyok.
Magabiztosabb és optimistább vagyok, barátaim vannak, akikkel kölcsönösen tűzbe mennénk a másikért, társas kapcsolataim kiegyensúlyozottak, olyan munkám van, amit szeretek és magabiztosan tudom végezni, szeretnek, bíznak bennem és megbecsülnek mind a munkámban, mind a baráti kapcsolataimban, már nem a múltam alapján határozom meg magam.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden tökéletes és magam mögött hagytam mindent, elfeledtem, maradéktalanul feldolgoztam, mert nem. (de talán nem is kell, nem is erre vágyom). Szexualitás és párkapcsolat terén még nagyon sok megoldandó feladatot látok magam előtt, de az irányt jónak érzem.
Bárhogyan is lesz tovább, akár fel tudom oldani a megmaradt félelmeimet akár nem, ahova eljutottam ezalatt a pár év alatt, már sokkal több, mint amiben valaha is reménykedni mertem.
Hope… még ma is annyira találónak érzem a nevet… Valóban nem volt semmim, amikor elindultam ezen az úton csak a reményem. Fájdalmas és mégis szép visszagondolni erre az útra, aminek egyetlen percét sem szeretném elfeledni, hiszen hatalmas bizonyítéka ez számomra annak, hogy egy halvány reményből mit is képes az ember építeni.

És TI, bárhol is vagytok ezen az úton, egytől egyig mindannyian képesek vagytok rá, hiszen erősebbek vagytok, mint gondolnátok!

Hope

Emlékszem rád, és örülök, hogy írtál. Sajnálom, hogy ilyen állapotban kerültél. Viszont az nagyon jó, hogy találtál segítséget, örülök neki, és hogy te is érzed ennek a hasznát. Jó úton vagy, ügyes vagy, sok erőt, kitartást, és javulást kívánok!

Ági40 írta: Emlékszem rád, és örülök, hogy írtál. Sajnálom, hogy ilyen állapotban kerültél. Viszont az nagyon jó, hogy találtál segítséget, örülök neki, és hogy te is érzed ennek a hasznát. Jó úton vagy, ügyes vagy, sok erőt, kitartást, és javulást kívánok!

Köszönöm Ági!
Nagyon igyekszem haladni a gyógyulás útján Jelenleg azt érzem, jó helyen vagyok

De jóóó, hogy újra itt vagy Hope Örülök, hogy túl vagy a nehezén, és kitartást, hogy továbbra se add fel És egyikünk se adja fel! Egyszerűen nem ahatjuk fel!!!!

Angyalka írta: De jóóó, hogy újra itt vagy Hope Örülök, hogy túl vagy a nehezén, és kitartást, hogy továbbra se add fel És egyikünk se adja fel! Egyszerűen nem ahatjuk fel!!!!

Köszönöm Angyalka!
Jó újra itt lenni köztetek!
Hiszem, hogy mindannyian nagyon erősek vagyunk és sikerülni fog!
Itt vagyunk, beszélünk és megtörjük a csendet, ez már a feldolgozás útja!

Kedves Hope,
én is emlékszem rád, örülök neked!!! és örülök annak is, hogy jókat írtál magadról.
Egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem csak lefelé vezet ez a hullámvasút
Az ember nem lesz ugyanaz a feldolgozás után... lehet, hogy vad dolgot írok, de azzal, hogy önmagunkon való munkálkodásra, terápiára serkentenek a velünk történtek, valahogy egy új szintre jutunk az életünkben ... "mélyebben élünk", vagy nem is tudom, hogy fejezzem ki.

A csend megtörése valóban a legfontosabb - ahogy én látom, nemcsak a feldolgozás útja, hanem az előrelépés útja is - mert rávilágít a szeretethiányra, a szerethetőség-jól szeretés kérdésére, amivel mindannyian küzdünk, és rajtunk kívül még oly sokan.

Sziaztok Lányok,mostanában valahogy háttérbe húzódtam,még mindig lábadozom a januári balesetemóta,2,5 hete kórházba vagyok,változások vannak körülöttem,ami jó ugyanakkor félelmetes is:)

Szia Rini! Jó hallani felőled! Nagyon izgalmasan hangzik, amit írsz, remélem, csupa jó vár rád! És mi ez a kórház ügy?

Szia Rini. Jó, hogy írtál. Még nem gyógyultál meg? Sajnálattal olvasom. Milyen változás, lehet erről többet tudni?

Mara,még januárba balesetem volt,magam alá fordult a bokám,jó kis szalagszakadás,4 hétig ráállni nem tudtam,újra tanultam járni,meg nekem ez a baleset,egy akkor pofon volt,hogy eldöntöttem nem megyek vissza a mostani munkahelyemre,fizikailag nem bírnám már,szerdán megyek állásinterjúra 2 helyre is,maranék segítő területen csak más részen:)amúgy lábam valószinű már sose lesz tökéletes,olyan leszek mint a jó szamár,megérzi az időjárás változást,de tudok hogy ez kellett hogy kimozduljak a komfortzónámból:)Olyan érdekes a baleset hatására vagy nem tudom,de megváltozhatott a kisugárzásom egyre többen észrevesznek.Van egy férfi,akivel balesetem előtt kezdtem el levelezni,már 3 hónapja,gyakorlatilag végigasszisztálta a balesetem utáni időszakot és írta hogy valami húzza felém amivel én is ugyangíy vagyok,jövő héten talizunk amit nagyon várok.közbe a kórházba ahol anyukám is bent feküdte velem megismeretem egy szintén balesetes fiút kb egyidőbe volt a balesetünk,dumálni jó volt vele,inkább mint 80 éves nénikkel,de anyám nagyon össze akar vele boronálni,ő a levelézesmről nem tud,mert akárhány próbálkozásomról meséltem neki,az kudarcba fulladt,meg ebbe akórházas fiúba taszít is valami,egyrészt kb mindig a nyakamba akart lógni,másrészt mondott egy olyan mondatot,amivel engm kiakasztott,miszerint hogy ismerkedett egy lánnyal és milyen gáz ha valaki 30 évesen még szűz,én nem akartam neki molndani,hogy én bárcsak szűz lehetnék,mert akkor nem kellett volna ennyi kellemetlen dolgot megélnem és tiszta lappal kezdhetnék,de tényleg olyan lebecsmérlően beszélt a szűz lányról.Én me különösen érzékeny vagyok erre
hű jó sokat írtam:)

Sziasztok! Rég jártam itt, mert más dolgom volt. Terápia majdnem 2 éve lassan. Muszáj volt kicsit eltávolodnom innen..

Örömmel hallgattam a rádióműsort, látom, hogy mindenki gyógyul a megszólaltak közül..

Rám visszatérve: Az a jó hírem, hogy a szexuális abúzusokon túl mindenféle egyéb abúzus kiderült nálam: Pl. anya részéről durva elhanyagolások, testvér részéről olyan terror, amit senki sem tudott, mert titokban csinálta. Ez még nem a jó hír.. A jó hír, hogy mégis van kiút. A pszichológusnő egy forradalmian új módszerrel dolgozik, most dolgoznak rajta egy kutatócsoporttal. Lényege, hogyan lehet a belső gyerekhez eljutni, hogyan lehet a belső szülőt empatikusabbá tenni a gyerek felé, mert bizony mi annak vagyunk az áldozatai, hogy a felnőttek ahogy velünk bántak, az integrálódik, és felnőttként mi is gyilkoljuk magunkat...

Jelen pillanatban nekem már sikerül gyakran megtennem, hogy képzeletben felnőttként odamegyek a belső gyerekemhez a rémtörténet közepébe, megölelem, és együtt érzek vele. Ez engem nagyon tud gyógyítani...

Lehet, hogy erről többet kéne tudnom, beszélnem, de talán majd később tudok, vagy ha lennének kérdéseitek, próbálok válaszolni..

Nagy szeretettel gondolok mindannyiotokra, remélem, nektek is sikerül! Én elkezdtem dolgozgatni lassan. Azok után, hogy sokszor tetszhalottnak is éreztem magamat. Volt, hogy inkább annak, mint élőnek..

MIndenkinek:

Alicia09 írta: Sziasztok! Rég jártam itt, mert más dolgom volt. Terápia majdnem 2 éve lassan. Muszáj volt kicsit eltávolodnom innen..

Örömmel hallgattam a rádióműsort, látom, hogy mindenki gyógyul a megszólaltak közül..

Rám visszatérve: Az a jó hírem, hogy a szexuális abúzusokon túl mindenféle egyéb abúzus kiderült nálam: Pl. anya részéről durva elhanyagolások, testvér részéről olyan terror, amit senki sem tudott, mert titokban csinálta. Ez még nem a jó hír.. A jó hír, hogy mégis van kiút. A pszichológusnő egy forradalmian új módszerrel dolgozik, most dolgoznak rajta egy kutatócsoporttal. Lényege, hogyan lehet a belső gyerekhez eljutni, hogyan lehet a belső szülőt empatikusabbá tenni a gyerek felé, mert bizony mi annak vagyunk az áldozatai, hogy a felnőttek ahogy velünk bántak, az integrálódik, és felnőttként mi is gyilkoljuk magunkat...

Jelen pillanatban nekem már sikerül gyakran megtennem, hogy képzeletben felnőttként odamegyek a belső gyerekemhez a rémtörténet közepébe, megölelem, és együtt érzek vele. Ez engem nagyon tud gyógyítani...

Lehet, hogy erről többet kéne tudnom, beszélnem, de talán majd később tudok, vagy ha lennének kérdéseitek, próbálok válaszolni..

Nagy szeretettel gondolok mindannyiotokra, remélem, nektek is sikerül! Én elkezdtem dolgozgatni lassan. Azok után, hogy sokszor tetszhalottnak is éreztem magamat. Volt, hogy inkább annak, mint élőnek..

MIndenkinek:

Ja, most látom, hogy itt meghagytad a hozzászólást. Jó, hogy felbukkantál, és ilyen jó hírekkel! Mesélj még erről a módszerről! És milyen a munka?