Minden új tagnak jó fórumozást kívánunk!

Új szorongások

Több
8 éve 2 hónapja #9566 Írta: Ági40
Új szorongások téma létrehozva Ági40 által
Kíváncsi lennék a véleményetekre egy ügyben!
Jelenleg kisebb vezető beosztásba vagyok. Lassan el kéne döntenem, hogy maradok-e ebben a beosztásban, vagy sima alkalmazott maradok.
Ebből is túlzott lelkiismereti kérdést csinálok, és nem tudok dönteni, mint általában. Szóval , úgy érzem, a jelenlegi testületem elfogad, segít amiben tud. Az utóbbi időben sok változáson ment a testület, de most megállapodni látszik. Ebben sok munkám van. Végre kezdünk szépen összeállni. Ezzel nincs is baj, nagyon együttműködőek, és nyitottak. Viszont az én felettesem, az intézményvezető nagyon autokrata. Sok energiám megy el arra, hogy kezelni tudjam a viselkedését. Folyton kiabál, csúnyán beszél, nehéz sőt alig lehet meggyőzni ha nincs igaza. Becsmérli mások munkáját, és ötleteit. Ránk erőltet felesleges dolgokat, szerinte senki nem végzi jól a dolgát, csak ő.
Ezért néha azt gondolom, hogy ez nekem nem hiányzik, nem leszek a csicskája többet. Ezt nem kell nekem elviselni. Viszont a testületemre gondolok, akkor meg nem akarom, hogy valami idegen szétverje amit felépítettem. Ők bíznak bennem, számítanak rám. De néha úgy érzem, nem vagyok képes megbirkózói ennyi mindennel, visszabújnék a csigaházamba. De ekkor meg azt gondolom, hogy ha eddig tudtam csinálni, akkor most is, és ne legyek már ennyire izé.
Szóval ennyi kb. Ezen vívok magammal már egy ideje. Tudom nekem kell dönteni, de azért kíváncsi lennék a véleményetekre nagyon!!!!!!!! :virág:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • karácsony
  • Látogató
  • Látogató
8 éve 2 hónapja #9568 Írta: karácsony
karácsony válaszolt a következő témában: Új szorongások
Időnként nen árt helyrerakni az embereket. Mit veszíthetsz vele?
Nekem is volt mostanában, hogy kiakadtam valamin, megmondtam a véleményem, és mivel mélyen igaz volt az illető elég hamar észhez tért, mivel az igazság az, ami győzni tud. Te csak a csatorna vagy hozzá.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 2 hónapja - 8 éve 2 hónapja #9570 Írta: Május
Május válaszolt a következő témában: Új szorongások

Ági40 írta: Kíváncsi lennék a véleményetekre egy ügyben!
Jelenleg kisebb vezető beosztásba vagyok. Lassan el kéne döntenem, hogy maradok-e ebben a beosztásban, vagy sima alkalmazott maradok.
Ebből is túlzott lelkiismereti kérdést csinálok, és nem tudok dönteni, mint általában. Szóval , úgy érzem, a jelenlegi testületem elfogad, segít amiben tud. Az utóbbi időben sok változáson ment a testület, de most megállapodni látszik. Ebben sok munkám van. Végre kezdünk szépen összeállni. Viszont az én felettesem, az intézményvezető nagyon autokrata. Folyton kiabál, csúnyán beszél, nehéz sőt alig lehet meggyőzni ha nincs igaza. Becsmérli mások munkáját, és ötleteit. Ránk erőltet felesleges dolgokat, szerinte senki nem végzi jól a dolgát, csak ő.
Ezért néha azt gondolom, hogy ez nekem nem hiányzik, nem leszek a csicskája többet. Ezt nem kell nekem elviselni. Viszont a testületemre gondolok, akkor meg nem akarom, hogy valami idegen szétverje amit felépítettem. Ők bíznak bennem, számítanak rám. De néha úgy érzem, nem vagyok képes megbirkózói ennyi mindennel, visszabújnék a csigaházamba. De ekkor meg azt gondolom, hogy ha eddig tudtam csinálni, akkor most is, és ne legyek már ennyire izé.
Szóval ennyi kb. Ezen vívok magammal már egy ideje. Tudom nekem kell dönteni, de azért kíváncsi lennék a véleményetekre nagyon!!!!!!!! :virág:


Hát Ági, akkor ne legyél ennyire izé :)
Mindenkinek van/volt hülye, parancsolgatós főnöke szerintem.
Ha elvállalod, örökre szól? Vagy vissza lehet lépni bármikor? Kipróbálhatod, és ha végképp nem megy, még akkor is lemondhatsz, de legalább megpróbáltad.
Utolsó szerkesztés: 8 éve 2 hónapja Május által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 2 hónapja #9571 Írta: Ági40
Ági40 válaszolt a következő témában: Új szorongások
Két éve vagyok vezető, évente írjuk a szerződést, nem szól semmi örökké. Mondjuk tavaly is ilyenkor kezdtem el fontolgatni, hogy talán nem kéne elvállaljam. Amúgy képesnek tartom rá magam, csak presztízs kérdést csinálok sokszor belőle. Mert ha valamit nem tudok nála elérni, mert 20 éve ezt csinálja, és a többi vezető nem szól semmiért, mert már közel állnak a nyugdíjhoz, és beletörődtek a helyzetbe, akkor rosszul érzem magam, hogy miért hagyom ezt. Elég befolyásos amúgy, ha nem muszáj nem húz ujjat vele senki. Csak miatta mondanék le, de nehogy már ez döntsön. :üt:
Csak adogatom magamnak a labdát ide-oda az ügyben.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 2 hónapja #9573 Írta: jelen
jelen válaszolt a következő témában: Új szorongások
Ági teljesen átérzem a szorongásodat. Én folyamatosan szorongok a meló miatt is. Erről sajnos nem tudok részleteket írni, de sokszor tényleg felőröl az is. Annyit viszont tudok írni, hogy pasik közt vagyok és ez nekem egyre nehezebben megy, már undorodom tőlük, mint férfiaktól. Előttem semmi tekintélyük sincs, talán ezért is érzem magam "felsőbbrendűnek ". De mind emellett meg magányosnak is érzem magam. És a folyamatos bizonyítás...De egy valami biztos. Nem hiába vagyunk ott ahol vagyunk a munkánkba. Te sem azért vagy vezető mert alkalmatlan lennél rá. ALKALMAS VAGY A FELADATRA :) csak szorongsz, mint ahogy én is mi is a többiek. Mi duplán triplán, mint más, de kibírjuk. Én ezért is és minden másért is altatóval tudok csak aludni, de így legalább tudok, amúgy nem aludnék egy percet sem. A döntésedet te hozod meg, mérlegelsz, és tudod, hogy jól fogsz dönteni.Minden döntés előrébb visz!!! Én is egy nehéz szakaszon vagyok most...........a munkában is....és még emellé jön az én minden napi "nyavalygásom" amiért itt vagyun

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 2 hónapja #9577 Írta: Ági40
Ági40 válaszolt a következő témában: Új szorongások
Nem egyszerű a te helyzeted sem jelen. Rossz az ha nem érzed jól magad a munkahelyen, ahol elég sok időt töltesz el. Sok erőt neked is!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 2 hónapja #9588 Írta: jelen
jelen válaszolt a következő témában: Új szorongások
Mar most ott tartok sehol nem erzem jol magam. Munkamban akartam vmi ujat tanulni de ennyire nem hogy minden total uj es felek szorongok mar szinte egesz nap hanyingerem van nem erzem jol magam. Maganeletem is rosz kellene mar egy kapcsolat szerelmes szeretnek lenni

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 2 hónapja #9589 Írta: jelen
jelen válaszolt a következő témában: Új szorongások
Ugy erzem ugy feladnek mindent. Nincs jo kedvem. Munkahelyen nagyon feszult vagyok szinte fel tudnek robbanni. Tele vagyok hataridokkel. Hogy fogom megoldani? Ti hogy szoktatok azt ha vege a melonak delutan este akkor tovabb nem foglalkoztok vele? Hogyan lehet ezt masnap reggelig kizarni? Nekem ez sose ment es szerintem ez is gond velem en akarok egy normalis eletet.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 2 hónapja #9597 Írta: Ági40
Ági40 válaszolt a következő témában: Új szorongások
Ez jó kérdése, még én is most tanulom,. Lefoglalom magam mással. Olvasok, írok, foglalkozom a lakással, tervezgetem a jövőmet, séta .... ilyesmi. De nem mindig sikerül, néha még álmomban is megjelenik a főnököm, és nem hagy aludni :) Komolyan, néha alig tudok aludni, úgy pörög a munkahelyi téma, főleg a határidők.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 2 hónapja #9599 Írta: Május
Május válaszolt a következő témában: Új szorongások

Ági40 írta: néha még álmomban is megjelenik a főnököm, és nem hagy aludni :)


Na, engem sem az enyém. :( Az enyém álmomban megtudta, hogy mi történt velem, és ki is rúgott, előtte nagyon megszégyenített, mindenkinek elmondta.
Az enyém is kiabálós, hirtelen haragú, egyszer azt mondtam neki véletlenül, hogy nem beszélhet így velem, azóta sokkal kevésbé félek tőle.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 2 hónapja #9606 Írta: Ági40
Ági40 válaszolt a következő témában: Új szorongások
Akár mi is a helyzet senki nem beszélhet méltatlanul a másik emberrel. Jó hogy mondtad neki. Ezt én is meg fogom tenni legközelebb.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 2 hónapja #9615 Írta: jelen
jelen válaszolt a következő témában: Új szorongások
Mult heten mar en is megmondtam a fonoknek h miert cel neki az hogy gyomorideggel jarjak dolgozni h amit elvar azt lehetetlen teljesiteni h x eve dolgozom a cegnel soha senkinek nem volt baja akkor ez most mi?most meg is fogadtam nem fogom hagyni h kihasznaljanak es ugy beszeljenek velem ahogy epp kedvuk van. A gondnak ez csak az egyik fele amit mar megoldottam sztem. A masik az h nagyon igazsagtalan dolgok tortennek a melohelyen kar volt masik szakteruletre kernem magam. De mar nincs visszaut sajnos csak ha vezetonek mennek vissza amit meg foleg nem akarok.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.924 másodperc