Minden új tagnak jó fórumozást kívánunk!

Ötletelés

Több
8 éve 5 hónapja #8995 Írta: TELLTHETRUTH
Ötletelés téma létrehozva TELLTHETRUTH által
Kedves Küzdő, Rosszba nem belenyugvó Hölgyek és Urak!

Rég nem jártam erre felétek.

Megköszönném, ha valaki mondana valami okosat.

Tények:
Engem a bátyám abúzált, aktus szintjén 9-től 12 éves koráig, fizikai molesztálás szintjén kb 17 éves koráig, és szavak szintjén 24 éves koráig (amikor már a barátnője volt az a lány, aki most terhes tőle).
Kb júniusban megszületik a baba. Szitu: Édesanyámnak tavaly elmondtam az egész történetet. De azóta még mindig senki nem beszélt a bátyámmal erről az egészről. Most azt tervezzük, hogy először Anya egyedül, majd következő körben én is leülök a bátyámmal és megpróbálunk vele beszélni. A világ legtürelmesebb, legempatikusabb hangvételén. Hiszen egy teljesen ártatlan, új kis lélekről van szó. Ezért félreteszünk minden mást.

Leginkább arra vagyunk kiváncsiak, hogy pedofil-e. Már fel is hajtottunk terápiás lehetőségeket, csoportokat, stb. Ahova elmehet.

Ki mit gondol? Minden hozzászólást nagy szeretettel és hálával fogadok.

Minden jót Nektek!

Vigyázzatok Magatokra! :like24:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 5 hónapja - 8 éve 5 hónapja #8998 Írta: Május
Május válaszolt a következő témában: Ötletelés
.
Utolsó szerkesztés: 8 éve 5 hónapja Május által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 5 hónapja #9003 Írta: Alicia09
Alicia09 válaszolt a következő témában: Ötletelés
Én is azóta ötletelek, hogy láttam a kérdésed, Telthenruth. Május véleményére hajlok. Mi lehetünk empatikusak, de a sorozatelkövetők nem igénylik az empátiákat, csak "teszik a dolgukat". Rombolnak. Lehet, hogy a terhes barátnőjét is bántalmazza, először lelkileg, aztán... (???) Nem tudom, persze mindent meg lehet-kell próbálni. Ha még soha az életben nem gyakorolt önkritikát, most miért tenné? Azért drukkolok, hogy v.mi "emberi" megoldás szülessen ebben a mocskosul embertelen világban.. :(

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 5 hónapja #9004 Írta: Anoni Mara
Anoni Mara válaszolt a következő témában: Ötletelés
Tellthetruth, de rég láttunk itt!
Hát, jó nagy fába vágod a fejszédet... Hirtelen fogalmam sincs, mit mondjak, mit tanácsoljak. 9-12 éves kora körül abuzált a testvéred, nagyon fiatal volt még - az én unokatestvérem is 12 volt a kezdetekkor. Nem lett belőle jó ember, sőt. Arról nincs infóm, hogy voltak-e pedofil ügyei utána, ha kiderült volna, azért azt tudnám. De más erőszakos tettért ült börtönben, aztán mindenféle sikkasztási ügyei is voltak, szóval nagyon zűrös maradt később is. Megnősült, hozzá képest viszonylag normális nőt vett el, szerencsére - és az én szerencsémre - nem lett gyerekük, most már biztosan nem is lesz. Mindezt csak azért írom le, hogy megmagyarázzam, én miért nem "bolygattam" a dolgokat, amikor megnősült. Nem tudom, ha lett volna gyerekük, elő mertem volna-e állni a történetemmel, elmondtam volna-e a feleségének, miket csinált velem, a történtek után mondjuk 25 évvel. Mindenesetre amikor a nővérem lányát rá akarták bízni az unokatestvéremre, akkor megléptem, amit meg kellett lépnem.
Nem tudom, hogy egy egykori kamasz elkövetőt szexuális bűnözőnek vagy pedofilnak kell-e kezelni a későbbiekben. Ami aggasztó, hogy te még fiatal vagy, tehát az egész történés még nem olyan régi, nem volt elég ideje senkinek sem -neki sem és neked sem - hogy feldolgozzátok, ami történt. Neked is még túl friss a trauma, neki sem volt elég ideje, hogy megbánja, tördelje a lelkiismeretfurdalás, stb. Te nyilván jól ismered őt - sajnos túl jól - tehát tudod, hogy erőszakos ember-e, előfordulhat-e, hogy még egyszer ilyen borzalmakat csinál.
Hú, össze-vissza beszélek, de úgy érzem, muszáj válaszolnom a kérdésedre, csak hát nem sokra mész vele....
Egy biztos: nagyon vigyázz magadra, isten tudja, miket kavar ez fel benned, mi lesz, ha a bátyád például mindent tagad stb. Talán azért jó mindenképpen, ha beszélsz a barátnővel, mert tiszta lesz a lelkiisemreted, senki nem tehet neked szemrehányást, hogy nem szóltál...
Anyukád hogy viselkedik ebben a borzalmas szituációban?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 5 hónapja - 8 éve 5 hónapja #9006 Írta: kv
kv válaszolt a következő témában: Ötletelés
Sziasztok!

Én az öcsémnek akkor mondtam el, amikor úgy volt, hogy anyáméknál lesz majd a 7 éves lánya hétvégente, ott meg ugye apám...
Meggyőztem, és utána hozzám járt a kislány, sosem aludt a szüleimnél.

Nem szabad visszatartani az infót, ha egy másik gyerek biztonsága a tét, bármilyen következménnyel járna is. Nem tudom, túléltem volna-e, hogy ha az unokahúgomat is abúzálja, de az biztos, hogy tönkretett volna annak a tudata, hogy megvédhettem volna, de nem tettem, mint az, hogy velem is megtörtént. Azt sosem hevertem volna ki.

Ez az én véleményem.
Utolsó szerkesztés: 8 éve 5 hónapja kv által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 5 hónapja #9008 Írta: TELLTHETRUTH
TELLTHETRUTH válaszolt a következő témában: Ötletelés
Nagyon szépen köszönök minden választ!!!!!!! :szív: Soha nem lehet tudni, melyik szóról ugrik be egy jó megoldás, szóval minden leírt szó jó lesz még valamire, higgyétek el!

Mara ölellek! :szív:

Édesanyám nagyon mély érzésű, és amióta tavaly "coming outoltam" teljesen megváltozott az élete, már átprogramozta az élettervét, unoka nélkül (legalábbis a bátyám oldalán), stb. Amikor megtudta, hogy terhes ez a kedves és naiv lány (mert ilyen a bátyám felesége, tipikus jóhiszemű, kicsit prűd, szűk látókörű, maga módján nagyon is jóra való), a "healthaholic" anyám kb magányosan bepiált utána. És a vaskalapos, totál kocka apám pedig azóta folyamatosan bántja, hogy lehet ilyen szörnyű némber, hogyy nem örül az unokájának. Meg a családban mindenki bántja az " érthetetlen viselkedése " miatt. Ez most már nagyon pattanásig feszült helyzet.

Anyának azt javasoltam, mivel a mi családunkban soha semmi kommunikáció nem volt, érzelmi meg pláne nem. Hogy írjon egy e-mailt a bátyámnak, de ne küldje el azonnal. Fogalmazza meg a gondolatait. Aztán később még hozzá tehet, nem kell vele kapkodni. De "mégis". Hiszen ha minden rendben, a gyermek már júniusban közöttünk lesz. Bárkinek, bármi beugrik nagyon szívesen veszem!!!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 5 hónapja #9012 Írta: Hajnalkám
Hajnalkám válaszolt a következő témában: Ötletelés
Tellthetruth, azt kell végiggondolnotok, hogy ha anyukád beszél vele, akkor tudni fogja, hogy a titka nem titok többé, és mire közösen leülhetnétek vele, lehet, hogy telebeszéli a felesége fejét, hogy ez nem is igaz, és hogy ezt te csak kitaláltad. Azt se tartom kizártnak, hogy elzárja tőletek a feleségét.
Végeredményben mi a cél? Hogy ő tudja, hogy anyukád is tud a molesztálásról? Vagy a helyzet megoldása? Mert akkor vagy eleve közösen kellene leülni, anyukád, te, ő + feleség, kérdés, nem fog-e gyanút, hogy miről akartok ti ennyire beszélni vele. Vagy őt kihagyva egyből a feleségéhez is lehet fordulni, de készüljetek fel arra, hogy esetleg kiborul, és nem fog ő se hinni nektek. Nem beszélve arról, hogy még nagyon meg is haragudhat rátok, hogy csak most szóltok neki, amikor már nincs választási lehetősége. Én biztos ki lennék akadva.
Szóval nagy körültekintéssel kellene a kérdéshez fogni szerintem.

Még azt látom esetleg megoldásnak, hogy leültök vele hármasban (anyukád, te meg ő), és ha nem jól reagál, akkor bekeményítetek, és közlitek vele, hogy most azon nyomban felhívjátok a feleségét, és elmondjátok neki, ha nincs más megoldás, mert nem fogjátok eltűrni, hogy bántsa a saját gyerekét. Vagy valami hasonló.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 5 hónapja #9014 Írta: Anoni Mara
Anoni Mara válaszolt a következő témában: Ötletelés
Biztosak vagytok-e benne, hogy aki 12 évesen elvetemült volt, az az is marad? Nem tudom, hogy vajon esélytelen-e, hogy egy gyerek, aki 12 évesen abuzálta a testvérét, az ép felnőtté váljon. Persze Tellthetruth, te ezt jobban tudod, te tudod, mennyit változott, milyen ember lett.
Tudod, én talán egy nagyon okos pszichológussal beszélnék előbb erről. Mert tegyük fel, hogy megváltozott, megbánta - ettől még neked nem kell megbocsájtanod neki - viszont most rádöbbentitek, hogy esetleg kezeltetnie kell magát, mert ő pedofil. Márpedig én nem gondolom, hogy attól, amit tett, ő feltétlen pedofil lenne (akár lehet az is). És nem őt sajnálom, arra nem vagyok képes, de a családját, a feleségét, a megszületendő gyerekét igen. Tehát nehéz megmondani, hogy mi itt a jó lépés. Ennél ezek a dolgok bonyolultabbak és összetettebbek. Én szakember bevonása nélkül nem csinálnék semmit, se e-mailt nem küldenék, se feleséggel nem beszélnék. Túl ingoványos ahhoz a terep.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 5 hónapja #9015 Írta: kv
kv válaszolt a következő témában: Ötletelés
Mi lenne, ha a testvérrel lenne először beszélve és az ő reakcióját nézve a következő lépés.
Mert pl, ha én lennék a terhes barátnő, akkor vagy el se hinném, vagy azonnal otthagynám - ha tudom. És egyiknek se lenne jó vége.
Továbbgondolom... ha én lennék a barátnő és elhinném és otthagynám és később az apa láthatásra vinné a közös gyereket, tuti bele is őrülnék.

Nem tudom van-e jó megoldás, de a hallgatás biztosan nem az.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 5 hónapja #9017 Írta: Hajnalkám
Hajnalkám válaszolt a következő témában: Ötletelés
Mara, de nemcsak 12 évesen volt az, még 24 évesen is az volt, ami azért már bőven a felnőttkor. Még akkor is az volt, ha már fizikailag nem nyúlt a húgához.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 5 hónapja #9023 Írta: Anoni Mara
Anoni Mara válaszolt a következő témában: Ötletelés

Hajnalkám írta: Mara, de nemcsak 12 évesen volt az, még 24 évesen is az volt, ami azért már bőven a felnőttkor. Még akkor is az volt, ha már fizikailag nem nyúlt a húgához.


Hajnalkám, nem tudjuk, ez mit jelent:

fizikai molesztálás szintjén kb 17 éves koráig, és szavak szintjén 24 éves koráig


Nem azt akarom mondani, hogy biztosan egy jó ember lett ebből a testvérből, csak feltettem a kérdést, hogy biztosan rossz ember lett-e. Szerintem itt mindenképpen szakértőt kéne bevonni, már csak azért is, mert rengeteg seb fog itt feltépődni.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • karácsony
  • Látogató
  • Látogató
8 éve 5 hónapja #9024 Írta: karácsony
karácsony válaszolt a következő témában: Ötletelés

Anoni Mara írta:

Hajnalkám írta: Mara, de nemcsak 12 évesen volt az, még 24 évesen is az volt, ami azért már bőven a felnőttkor. Még akkor is az volt, ha már fizikailag nem nyúlt a húgához.


Hajnalkám, nem tudjuk, ez mit jelent:

fizikai molesztálás szintjén kb 17 éves koráig, és szavak szintjén 24 éves koráig


Nem azt akarom mondani, hogy biztosan egy jó ember lett ebből a testvérből, csak feltettem a kérdést, hogy biztosan rossz ember lett-e. Szerintem itt mindenképpen szakértőt kéne bevonni, már csak azért is, mert rengeteg seb fog itt feltépődni.


Szerintem is.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 5 hónapja #9026 Írta: TELLTHETRUTH
TELLTHETRUTH válaszolt a következő témában: Ötletelés
Sziasztok!
Leírom a fejleményeket.

Édesanyám egy másik téma kapcsán beszélt az apámmal rólam. És apám valamire azt kérdezte, hogy igen,de mit szólna ehhez a bátyám? És az anyám kifakadt és elmondott mindent apámnak az egész abúzus sztoriról. Aki azóta trombózist kapott a bal lábába. (Nem tudnak áramolni az érzelmek egy nő felé, ez azt jelenti a Betegségek Lelki Háttere című könyv alapján.)

Apám jó ember, de érzelmileg nagyon fejletlen. Anyám most arra kért, maradjak távol az egész családtól egy darabig, amíg leülepednek a kedélyek. Utána meg felkeresünk egy családterapeutát. (Egyébként a bátyámnak az egyik legjobb barátja pár napja lett öngyilkos, egy másik pedig szívrohammal fekszik a kórházban 28 évesen, szóval úgy gondoljuk most talán eleve "érzékenyebb", tehát a szembesítő " " kérdőre vonó beszélgetés nemsokára következik. Ő látszólag még mindig él mint hal a vízben, és még mindig szeret megjegyzéseket tenni az életemre, és szavak szintjén (már nem szexuális poénok, megjegyzések) bántani.

Majd még írok, mi lett. Édesanyámra meg nagyon büszke vagyok! Tavaly világosítottam fel, és azóta minden erelyével fellép a hülyeség, a prűdéria és a mindennemű bántalmazás ellen.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 5 hónapja #9031 Írta: Anoni Mara
Anoni Mara válaszolt a következő témában: Ötletelés
Tényleg klassz, hogy anyukád így melletted van, segít, mer lépni is! Ő mit gondol a bátyádról? Mit gondol mindarról, ami történt? Mit gondol arról, mi lehet az oka annak, hogy a bátyád 9 évesen olyanokat csinált, ami megengedhetetlen, megbocsájthatatlan? Hogy lehet, hogy ő nem vett észre ebből semmit?

Mit ért az alatt, hogy

maradjak távol az egész családtól egy darabig

? Ez nem annyira tetszik, de lehet, hogy csak rosszul fogalmaztál.

Amit én nem látok elég világosan, hogy el tudod-e képzelni, hogy a bátyád újra bántalmazóvá válik? Milyen személyiség lett belőle? Mert az egyértelmű, hogy bunkó dolgokat csinál veled a mai napig, de vajon túlmegy-e a bunkóságon ez?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 5 hónapja #9034 Írta: TELLTHETRUTH
TELLTHETRUTH válaszolt a következő témában: Ötletelés
Anya teljesen darabokra esett, ahogy elmondtam neki a történetet. Azért mert le kellett mondania arról a jövőképről, hogy majd a gyerekei boldogan mennek haza a nagymamához és együtt örülnek, szeretet, unokák, unokatesók együtt játszanak,stb. Most azt se tudja ki a bátyám, ami elég ijesztő nyilván.

Annyit tudunk róla biztosan állítani, hogy egy bántalmazó típus. Mostanában amit látunk, hogy szavak szintjén bántja a "szeretteit".

Egyértelműen önmagát hibáztatja, nagyon önostorozta magát. Ő spirituális gondolkodású, tehát ilyen szempontból fogadtatta el önmagával a történteket.

Azért kér, hogy ne menjek még haza a szülő házba mostanság, mert Édesapám még nagyon erős tagadásban van, fel kell dolgoznia a hallottakat. És esetleg mondana valami számomra bántót, hogy hazudok vagy hasonló. Pl ezt nagyon sokszor elmondta, hogy ez egyszerűen nem igaz. Ilyen dolgok nincsenek! De nyilván tudja, hogy igaz. De amiért szavak szintjén nem tud rá reagálni, ezért a teste reagál rá.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.937 másodperc