Te hogyan gyógyulsz?

  • karácsony
  • Látogató
  • Látogató
8 éve 11 hónapja #6489 Írta: karácsony
karácsony válaszolt a következő témában: Te hogyan gyógyulsz?

Május írta:

karácsony írta: És azt is, hogy hogy lehetnek öngyilkossági gondolataim, mert ugye a teszt nem mutatta, hogy az állapotom ilyen lenne. És igen, mert akkor egy normális pillanatomban voltam, de amint tudatállapot szűkülésem van, már megjelenik menekülési megoldásként, eszembe jut. Hála a jó égnek eleget dolgoztunk most ezen, és tünetmentes vagyok ezen a téren kb. 4 hete már.

És simán mersz beszélni az öngyilkossági gondolataidról a pszichológusnak? Most 4 hete jól vagy, és nem ismétlődik ez a kör nálad? Szóval időről időre nem jönnek vissza az öngyi gondolatok?


De visszajönnek, de nem hagyom. Most nagyon beleadtam mindent. Meg megállapodtunk a teánál, és úgy gondoltam, hogy ha az segít, akkor nem kell a gyógyszer. Lehet, hogy placebo, de nem hiszem. A nyugtató tea este, minden gond nélkül elaltat, + csinálom a relaxációt. Nem minden este, de amint jön a rossz mellkasösszehúzó érzés, és egész nap furcsán érzem magam, nem hagyom estére, hogy eluralkodjon rajtam. Az van, hogy ha betör a gondolat, akkor baj van. Ezt nem hagyom.
Meg a tea tartalmaz galagonya virágos ágvéget is, és annak vérnyomáscsökkentő hatása is van, nekem meg állandósult egy magasabb érték, ami ingadozik. Nagyon félek, hogy cukorbeteg leszek.
Muszáj győzedelmeskednem! A pszichológusom azt mondta, hogy rátanultam az állapotra, és most igyekszem leszokni róla. A hócipőm tele van már ezekkel a körökkel. Persze, hogy beszéltem róla. Először nagyon félve, és bátorított, hogy mondjam el, mi terhel, és beszéltünk róla. Ha van, akkor mindig mondom. Na meg egyik este ő mentett meg telefonos segítséggel. Nagyon durva volt. Ez nem játék! Erről kell beszélni!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • karácsony
  • Látogató
  • Látogató
8 éve 11 hónapja - 8 éve 11 hónapja #6491 Írta: karácsony
karácsony válaszolt a következő témában: Te hogyan gyógyulsz?

Május írta: Nem tudom, mi az a rátanulni. És miért lennél a vérnyomásod miatt cukorbeteg? Meg tiszta erőből savanyú káposztázol, ha jól emlékszem, az egészséges. :cheer:
Én is beszéltem már a pszichológussal erről, de nagyon aggódott értem. Olyan volt, mint az anyám, nekem őt mindig nyugtatgatnom kellett, hogy minden rendben. Belülről meg szétrohadtam.... Az van, amikor teljes erőből megtámadnak ezek a gondolatok, nem tudom mondani, nem merek szólni, csak ha lecsengtek. Most mondjuk épp lecsengtek. Mindig félek, hogy mikor jönnek újra. Nem tudom kiszámítani, és védekezni se ellenük. Kisebb-nagyobb szünetekkel gyerekkorom óta jönnek ilyen gondolatok.


Hozzászoksz, én így reagálom le, pánikkal, irányíthatatlannal. Viszont, ha megtanulom kézben tartani az állapotokat, akkor lesz javulás. Hát nem kell nyugtatgatnod, az enyém is aggódik, de akkor nyugszik meg, ha azt csinálom, amit mond, meg betartom és van pozitív változás. Annak mindig örül. :) Mint ahogy én is.
Sokat kell erről beszélgetni, én elmondom a lépéseket, milyen gondolattal indult, honnan indult, hogy jutottam el odáig, és sokszor átbeszéljük.

Cukorbeteg a stressz miatt, egy pánikroham nagyon erőteljesen igénybe veszi a szervezetem, én magamon érzem. Szó szerint kifacsar, és félek, hogy maradandó károsodást okoztam magamnak. A széklet, már bocsánat, de egy alapvető funkciója az embernek, ha ez kimaradozik, azzal jelez a szervezet. A gyomor a második agya az embernek, minden vicc nélkül, és a gyomor több üzenetet küld az agynak, mint az agy a gyomornak. Van valami összekötő csatorna. A legtöbb betegség a gyomorban kezdődik. Ezért is kell időnként méregteleníteni.
Szóval igen :D így jutottam el a savanyú káposztáig, mert a hasnyálmirigy működését segíti. A felmenőim között sok a cukorbeteg, és igazán vidámmá tudna tenni, hogy ha az abúzus családi halmozódása mellett elkerülne a cukorbetegség. Nagyon hálás tudnék lenni. És a rák is elkerülhet messziről.
Amúgy most találtam még a keserű uborkát, az is segíti a hasnyálmirigyet és segít szabályozni az inzulintermelést.

Két napja alig volt étvágyam, nem tudom, hogy amiatt volt-e, hogy leégettem a levest, gyakorlatilag elfelejtettem, hogy fő, és a füstre lettem figyelmes. De nem igazán volt étvágyam, még káposztát sem ettem...:( Szinte csak sütit bírtam zabálni...Na most már mindent tudsz. :angyal:

Ja bocsánat, a bélrendszer, nem a gyomor!
Utolsó szerkesztés: 8 éve 11 hónapja karácsony által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • karácsony
  • Látogató
  • Látogató
8 éve 11 hónapja #6495 Írta: karácsony
karácsony válaszolt a következő témában: Te hogyan gyógyulsz?
Köszönöm Május a jó kívánságod. :)
Miért veszítenéd el önmagadat?
A kislány ül benned veled együtt a terápián, de a felismeréssel már gyakorlatilag elindultál afelé, hogy ne hallgass el csomó mindent, de nagyon sokszor játszik szerepet a szégyen is. De minél több reakciót látsz, és jót, annál inkább csökken ez. Nekem úgy tűnik h nagyon megnyílnál de nem megy. Nekem ez volt.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 11 hónapja - 8 éve 11 hónapja #6513 Írta: Alicia09
Alicia09 válaszolt a következő témában: Te hogyan gyógyulsz?

karácsony írta: Ez egy jó döntésnek tűnik Alicia.
A tesztekhez még annyit, tudom, hogy sokan dolgoznak vele, és ad egy világos képet. De nem hiszem, hogy a tesztek felkészültek arra, hogy a paciens lehet jobb vagy rosszabb passzban és ahhoz mérten tölti ki. Lehet, hogy egy jó mankó, de ha valaki, egy szakember pl., erre szűkül rá, azt veszélyesnek tartom. Én egyrészt nem értettem a kérdéseket. Aztán valamelyik olyan önismeretet kívánt, ami nekem nem is volt meg, csak rátippeltem. Aztán egy másiknál az aktuális állapotomat mértük fel. És aztán megbeszéltem a pszichológussal, hogy nem értettem a kérdéseket, tényleg nem! És azt is, hogy hogy lehetnek öngyilkossági gondolataim, mert ugye a teszt nem mutatta, hogy az állapotom ilyen lenne. És igen, mert akkor egy normális pillanatomban voltam, de amint tudatállapot szűkülésem van, már megjelenik menekülési megoldásként, eszembe jut. Hála a jó égnek eleget dolgoztunk most ezen, és tünetmentes vagyok ezen a téren kb. 4 hete már.
Most viszont el kell mennem egy csomó testi kivizsgálásra.
Szerintem ez az egész vica versa. A pánikrohamot előidézheti a magas vérnyomás is, viszont a magas vérnyomást a magas stressz szint emeli meg.

Szerintem, ahogy Süni is írta a másik topicban, ezt a gyógyszer dolgot komolyan kell venni. Nem tudhatod, hogy a belső állapotod, vagy a gyógyszer nem szedése, szedése, jó vagy rossz gyógyszer okozza az állapotodat, hangulatváltozásaidat. Vagy épp az, hogy az abúzust nem dolgoztad fel. Ehhez viszont nem értek, mi a folyamat, mert én is benne vagyok még nyakig.


Karácsony, erre nem reagáltam, annyira feldobott, hogy van terapeutám.. Már időpontom is van azóta, de azt mondta, az első alkalom még próba. Azért izgoulok kicsit, hogy elvállaljon, mert nagyon szimpi, ajánlották, és mondta, hogy foglalkozott már ilyen esetekkel. (abúzus)

A tesztekre visszatérve: Én 25 éve foglalkozom pszichológiával, úgyhogy általában értettem a kérdéseket. (Ettől még nem vagyok jól..) Egyik alkalommal megállapította a teszt, hogy baromi szarul vagyok, volt valami 4 hetes bentfekvéses csoportterápia, heti 4-5 alkalommal, aztán ment, ki merre látott. Szóval mi értelme volt, hogy utána nem csináltak velünk semmit, nem tudom..

Ez a tudatbeszűküléses állapot, ez az lehet, hogy amikor az ember szorong, nem tud figyelni a környezetére, nem tud koncentrálni, és úgy érzi, nincs egészen magánál?
Igen, meg azt tapasztaltam én is, hogy annyira lehet hullámzó az ember, hogy egyik percről a másikra is tud változni az állapot, ha valami kiakaszt. Csak ennek a mértéke javult nálam. Amúgy nekem már kb. 4 hónapja nincs öngyilkossági gondolatom(!!) Úgyhogy kitartás Neked is! :) :virág:
Utolsó szerkesztés: 8 éve 11 hónapja Alicia09 által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • karácsony
  • Látogató
  • Látogató
8 éve 11 hónapja #6514 Írta: karácsony
karácsony válaszolt a következő témában: Te hogyan gyógyulsz?
Örülök Alicia, hogy lett időpontod, aztán majd jelezz, hogy sikerült-e az abúzusról beszélnetek. Nem szeretem ezeket a teszteket igazából. Egy csomónál kérdésem van, hogy hogy kell érteni. Mint pl.: az ufósat.
Eggyel viszont nagyon meg vagyok elégedve, az az Enneagram, ennek is van már egy butított verziója. Az igazi leírás egy több, mint 500 oldalas könyv. De a divatlapok felkapták és szépen elcsépelték. Viszont az ottani leírás nálam mindent visz. Az összes állapotát feltárja, az ember életszakaszait, hangulatát mutatja be. Nekem ott van és egy csomó típusnál szintén, hogy mikor jut el az öngyilkossági gondolatig. Mindenkiben ott rejlik ugyanis. Tökéletesen leírta a hangulatomat, és mindig az első részt olvasom el magamról, hogy ahhoz tartsam a tudatállapotomat. Konkrétan az is le van a jellemzésben írva, hogy gyerekkoromban mi történhetett velem. Mindent visszavisz gyerekkorra. Miért nem használják ezt a pszichológusok? Na mindegy.
4 hetes bent fekvés? Amikor telefonáltál? :) Ez akkor volt? Hát köszönöm, nem lesz ilyen gondolatom remélem. Most más jellegű elakadások idegesítenek, mintha egy szűk bezárt falon dörömbölnék, hogy engedjenek ki, de nem látom, hogy hogyan tudnék kijutni. Tele vagyok ötletekkel, és meg akarom valósítani őket, és megőrülök tőlük.

Amúgy High a történeteknél szerkesztette a bejegyzését, és ott ír, hogy te sem válaszoltál neki valamire.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 11 hónapja #6522 Írta: Alicia09
Alicia09 válaszolt a következő témában: Te hogyan gyógyulsz?
Leszedtem, Május! Gyorsan elolvastam, hátha leszeded, mert nagyon tetszik..

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 11 hónapja #6531 Írta: Alicia09
Alicia09 válaszolt a következő témában: Te hogyan gyógyulsz?

Május írta:

Alicia09 írta: Leszedtem, Május! Gyorsan elolvastam, hátha leszeded, mert nagyon tetszik..

Köszönöm. Asszem, leszedem, mert nem számít, hogy mi történt.


Ezt most hogy érted, hogy nem számít?

Amúgy nekem nem az tetszik, hogy megtörtént, hanem ahogy leírtad...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 10 hónapja #7359 Írta: bandibig5
bandibig5 válaszolt a következő témában: Te hogyan gyógyulsz?
Szia Mara!

Szeretnék veled valamit megosztani.Mèg nèha fèlek ès kicsit szorongok de azthiszem szenzácios vàltozáson mentem keresztül de amit ma megtapasztaltam az szinte hihetetlen.Beültem egy ètterembe ès mit ad isten egy meleg pàr mellè ültem micsoda vèletlen...Rengeteget dolgoztunk hogy ne szorongjak e miatt.Azthiszem még talán jól is èreztem magam.Aztàn elkezdett olyan èrzèsem lenni mintha rólam beszèlnènek csak átvitt èrtelembe(angolul)règebben ilyenkor hihetetlen szorongás ba tortem volna ki most viszont elkezdtem hallgatni nyogodtan.Olyan èrzés volt mintha olvasnának az èrzèseimbe èreznèk a kisugàrzásomat mintha nyitott könyv lennèk.Ez ilyesztövè vált de már nem fèltem,talàn megvoltam ilyedve de nem fèltem.Ez hogy lehetsèges?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 10 hónapja #7360 Írta: bandibig5
bandibig5 válaszolt a következő témában: Te hogyan gyógyulsz?
Kedves Karàcsony!

Nagyon hosszú idö eltelt amiota irtam ide de ma kicsit elfáradtam....Mèg mindig nehezemre esik a saját határaim èrzékelni néha olybá tünhet hogy az emberek olvasnak az érzéseimben es a gondolataimban.Ma szinte ez megtortént....volt valaha ilyen érzésed?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • karácsony
  • Látogató
  • Látogató
8 éve 10 hónapja - 8 éve 10 hónapja #7364 Írta: karácsony
karácsony válaszolt a következő témában: Te hogyan gyógyulsz?

bandibig5 írta: Kedves Karàcsony!

Nagyon hosszú idö eltelt amiota irtam ide de ma kicsit elfáradtam....Mèg mindig nehezemre esik a saját határaim èrzékelni néha olybá tünhet hogy az emberek olvasnak az érzéseimben es a gondolataimban.Ma szinte ez megtortént....volt valaha ilyen érzésed?



Szia Bandibig5!

Ha jól értettem, akkor jobban vagy. Tök jó érzés ilyet olvasni, mindig feldob engem is. Igen, apámról mindig ezt gondoltam, hogy tud olvasni a gondolataimban, és próbáltam levédeni, ezt olyan szintre fejlesztettem, hogy az enyémet ritkán tudják meg, én viszont konkrétan ki tudom olvasni a gondolatokat az emberek fejéből, amikor olyan szituációba kerülök, hogy erre van szükségem. Apró jelekből összeáll a kép, aztán várok, hogy hülye vagyok-e vagy sem. Annyiszor megtörtén ez már, hogy ennek hinni kell. Egyik szerződésem megkötésekor sikerült ezt hasznosítanom, át akartak verni. Szerintem ezzel kompenzáltam anno, hogy nem tudtam kiigazodni a világban, és próbáltam megfejteni.
És abszolút megértem, hogy ezt érezted, én sem szeretem, ha valakinek olyan szándéka van, hogy engem akar megfejteni. De, amit írsz szerintem kicsit más, mint, amit én most reagáltam. Inkább ez a lebukás érzés az nem? Hogy látják rajtad, hogy veled mi történt, és az szégyellnivaló a fejedben. Én a testemet szeretném elrejteni, utálom, hogy látják az emberek, ha futni megyek, akkor mindig jön egy fusztráló érzés, azt érzem, hogy az apám molesztálása ül rá az emberekből felém érkező tekintetekre. Épp ezen dolgozgatunk terápián, hogy mi ez nálam. Torznak érzem magam.
Utolsó szerkesztés: 8 éve 10 hónapja karácsony által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 10 hónapja - 8 éve 10 hónapja #7413 Írta: Minelli
Minelli válaszolt a következő témában: Te hogyan gyógyulsz?
Sziasztok!

Találtam ezt az oldalt és hozzá a gyakorlatokat,most ezeket kezdtem gyakorolni.Van valakinek erről tapasztalata?



Azt vettem észre,hogy -egy idő óta -nincs bennem düh,agresszió,ölési kényszer,hogy olvasom a történeteket és a hozzászólásokat.
Már annyira nem renditíenek meg mint az elején.

A szorongásos tünetekre melyik terápia a hatásos?
Szép hétvégét nektek!
Utolsó szerkesztés: 8 éve 10 hónapja Moderátor1 által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 10 hónapja #7415 Írta: rotebeete
rotebeete válaszolt a következő témában: Te hogyan gyógyulsz?
Kedves Minelli!
Szerintem amit keresel, az a kognitív-és viselkedésterápia. Nekem anno ez segített a pánikrohamaimon, alvás-és emésztésproblémáimon.
Sajnálom, ha a történetek olvasása kicsit felszabadít, mert ezek szerint te is átélhettél hasonlót. Bízom benne, hogy megtalálod a számodra megfelelő segítő módot!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 10 hónapja #7416 Írta: Anoni Mara
Anoni Mara válaszolt a következő témában: Te hogyan gyógyulsz?
Minelli, amit belinkeltél, az nekem nagyon kuruzslás. Én óvakodnék tőle.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • karácsony
  • Látogató
  • Látogató
8 éve 8 hónapja #7852 Írta: karácsony
karácsony válaszolt a következő témában: Te hogyan gyógyulsz?
Szerintem a gyógyuláshoz nagyban hozzájárul, hogy az ember mennyire teszi ki magát a tudatlan környezete hatásának.
Arra gondolok, hogy nem elég, hogy szenvedünk a saját állapotainktól, de a környezetünkben létezők, akik nem értik/érzik meg/át, hogy mi zajlik le bennünk ránk pakolnak még egy olyan mondatot is, hogy mikor lépsz már ezen túl. Mikor ér véget a terápiád, nem igaz, hogy még mindig nem vagy jól. Mással is történt ilyen, mégis kiegyensúlyozottan él a családjával.
Egyrészt lekicsinylő, hogy azt éreztetik, nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy ezen egyszerűen továbblépjünk, mert milyen régen történt. És azt hiszik, hogy ezekkel a mondatokkal segítenek, pedig észre sem veszik, mennyire nem látnak bele, mennyire nem értenek hozzá.
A hibáztatás ennek egy fokozata.
Szerintem a környezet legalább annyira meg tudja nehezíteni a gyógyulás folyamatát, mint amennyire segíteni tudná. De bírom, ahogy/amilyen egyszerűséggel tudják ezeket az eseteket kezelni. Mintha mi se történt volna. Feldmár azt mondja, hogy minden emberi gonoszság az összehasonlításból ered. És úgy érzem, hogy ez valahol gonoszság, mert azt akarják éreztetni, hogy te kevés vagy, hogy ezáltal majd több akarsz lenni, és ha több akarsz lenni, akkor egyszerűen továbblépsz.
Ez egy gonosz bánásmód.
Azért ide írtam, mert Nyugodttól a másik topicban elhangzott ez a mondat, de már bennem is megérett, hogy kiírjam magamból ezt, mert annyira nehéz még másoknak is magyarázni a felfoghatatlant.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 8 hónapja - 8 éve 8 hónapja #7861 Írta: Anoni Mara
Anoni Mara válaszolt a következő témában: Te hogyan gyógyulsz?

karácsony írta: Szerintem a gyógyuláshoz nagyban hozzájárul, hogy az ember mennyire teszi ki magát a tudatlan környezete hatásának.
Arra gondolok, hogy nem elég, hogy szenvedünk a saját állapotainktól, de a környezetünkben létezők, akik nem értik/érzik meg/át, hogy mi zajlik le bennünk ránk pakolnak még egy olyan mondatot is, hogy mikor lépsz már ezen túl. Mikor ér véget a terápiád, nem igaz, hogy még mindig nem vagy jól. Mással is történt ilyen, mégis kiegyensúlyozottan él a családjával.
Egyrészt lekicsinylő, hogy azt éreztetik, nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy ezen egyszerűen továbblépjünk, mert milyen régen történt. És azt hiszik, hogy ezekkel a mondatokkal segítenek, pedig észre sem veszik, mennyire nem látnak bele, mennyire nem értenek hozzá.
A hibáztatás ennek egy fokozata.
Szerintem a környezet legalább annyira meg tudja nehezíteni a gyógyulás folyamatát, mint amennyire segíteni tudná. De bírom, ahogy/amilyen egyszerűséggel tudják ezeket az eseteket kezelni. Mintha mi se történt volna. Feldmár azt mondja, hogy minden emberi gonoszság az összehasonlításból ered. És úgy érzem, hogy ez valahol gonoszság, mert azt akarják éreztetni, hogy te kevés vagy, hogy ezáltal majd több akarsz lenni, és ha több akarsz lenni, akkor egyszerűen továbblépsz.
Ez egy gonosz bánásmód.
Azért ide írtam, mert Nyugodttól a másik topicban elhangzott ez a mondat, de már bennem is megérett, hogy kiírjam magamból ezt, mert annyira nehéz még másoknak is magyarázni a felfoghatatlant.

Igen, a környezet reakciója nagyon sokat számít. De ugyanakkor egy idő után az ő értetlenségük kivált valami dacot, valamit konstruktív mérget, ami vihet akár előre is. De ehhez kell egy másik, támogató közeg, mondjuk egy társ, meg egy pszichológus. Egyedül erre az ember nem képes. Hogy vagy mostanság, Karácsony? Megkezdődött már a "szünet?"
Utolsó szerkesztés: 8 éve 8 hónapja Anoni Mara által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.739 másodperc