Gyermekvállalás

Több
9 éve 10 hónapja #367 Írta: Aniron
Gyermekvállalás téma létrehozva Aniron által
Gondolom egy-egy új téma nyitását erősen befolyásolja, hogy ki hol tart a feldolgozásban, s milyen kérdésekre keres választ.

Pár hete a szobában zokogva talált rám a párom, mert éppen összeállt ismét a kirakós egy darabja. Csak annyit kérdezett, hogy lefekhet.-e mellém az ágyra. Hozzám sem ért, s közben én bizonygattam, h jól leszek, hamarosan jól leszek. Ő csak annyit mondott: "Tudom". Szépen lassan megnyugodtam, s megérezte azt a pillanatot, amikor megérinthet. Ez egy szerdai nap volt. Szombaton kocsiba ültünk, s elvitt a pszichológusomhoz, aki 250 km-re lakik.

Körülöttem mindenki babát vár, de az az igazság, hogy engem megrémít a gondolat, hogy gyerekem legyen. Szeretem őket, oviban, s bölcsiben is dolgoztam, értem a gyerekek nyelvét, s ők is szeretnek engem. Rettegek a terhességtől. Minden hónapban ujjong a lelkem, amikor megjön. Nem szeretnék gyereket, mert nem tudom, hogy meg tudom-e védeni. Rettegek, hogy vele is az történne, ami velem. Pszichológusommal korábban körbejártuk a témát, de most újra feltört.

Eddig könnyű volt hárítani. "Nem keresek eleget" "nincs állandó jó kapcsolatom." "Fiatal vagyok. " Brátnőim férjhez mentek/mennek. Babáznak, babát várnak, vagy az anyaságra készülnek. Lassan az eddigi "kifogásaim", amelyet a külvilágnak mondtam, érvényét vesztik. Jobb munkám van, jó a kapcsolatom, és közeleg a bűvös 30. Ez utóbbit soha nem értettem. Sokan stesszelnek ezen... 30??? leáll a peteérésem??? szóval úgy érzem, hogy kifogytam az alibiből, s akik eddig osztották a véleményemet a "kifogásaimban", elkezdtek ellenem fordulni. Minden magyarázatom, mert azt várnak a szüleink, nagyszüleink egyre nagyobb felháborodást kelt, mert nem értik hogyan lehet az, hogy nem tervezünk gyereket. 1,5 év elég, és már mindketten elég felnőttek vagyunk gondolják ők. A vicces megjegyzéseket egyre gorombábban reagáltam le.

Páromnak még a kapcsolatunk kezdete előtt elmondtam, hogy miért járok pszichológushoz, s nem tudom, hogy miként változok a későbbiekben, de nem szeretnék gyereket. Fontosnak tarottam, hogy ő ezt tudja, mert akkor 35 éves volt, s ha apukaként képzeli el a jövőjét, akkor ne vesztegesse velem az idejét. Nagyszerűen reagált: "én nem a nem létező gyerekeimnek keresek anyát. A páromat keresem."

Néha megriadok, hogy megváltozik a véleménye, s elhagy, mert rájön, hogy mégis családot szeretne. Ezekre a félelmeimre ráerősítenek ismerősök, akik szerint csak nekem akar megfelelni, s ezért nem hozza elő a témát, így ismét okot adnak a a félelmek felelrősödésére. De mindig rájövök, hogy ők nem látnak bele a kapcsolatunkba. Ő önálló személyiség, s nem az egymásnak való megfelelési kényszer irányítja mondatainak, s tetteinket.

És akkor a kérdés: Ti mit gondoltok a gyermekvállalásról? Voltak/vannak félelmeitek? Van olyan, aki nem szeretne gyereket?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 10 hónapja - 9 éve 10 hónapja #370 Írta: Hajnalkám
Hajnalkám válaszolt a következő témában: Gyermekvállalás
Lehet, hogy most durván fog hangzani, amit mondok: bárki bármikor lehet áldozat. Az is, akinek az előéletében, és szüleinek az előéletében sem voltak abúzusok. Szóval a legjobb, amit az ember tehet, ha gyereket szeretne vagy már van gyereke, hogy ezt pozitívan látja, megfordítja, azaz képes abban hinni, hogy az ő gyerekével nem fog ilyesmi történni. Akinek van gyereke, az persze nyilván jobban odafigyel rá, vigyáz rá, amennyire lehet, és a maga idejében megad a gyereknek minden fontos információt, hogy vigyázhat ő magára. Pl. a nem megyünk el idegenekkel nem elég. Nekem szimpatikus megoldás a családi jelszó. Ha a felnőtt leénekli is a csillagokat az égről, akkor se engedi be a gyerek, vagy nem megy el vele, ha az nem tudja a jelszót. Tudom, hogy családon belül ez nem véd, de ott meg ha lehetséges, nem hagynám egyedül. Gyanús személlyel semmiképp. Abban bíznék, hogy megérzem, ha valaki sandán nézne a gyerekemre. Nyilván soha nem lehetünk 100%-ig biztosak abban, hogy nem találkozik a gyerek aberrált személlyel, de az élethez azért csak kell némi optimizmus is...

Amúgy nem tudom, feltűnt-e nektek, hogy akik leírták itt a történetüket, nemcsak szexuális zaklatás áldozatai (engem is beleértve), hanem valamilyen módon diszfunkcionális családokban éltek, nem kívánt gyerekként születtek, és gyakran verték is őket a szülők. Nem tudom, van-e összefüggés, de nem tartom kizártnak.

Aniron, nem akarok neked konkrét tanácsokat adni, meg beleszólni az életedbe, de egyvalamit mégis írnék: szerintem ne hallgass az ismerősökre, akik kéretlenül elmondják neked a véleményüket. Az ismerősök sokszor a maguk félelmeit vetítik ki a másikra.
Utolsó szerkesztés: 9 éve 10 hónapja Hajnalkám által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 10 hónapja #371 Írta: Hajnalkám
Hajnalkám válaszolt a következő témában: Gyermekvállalás
Süni, az publikus, hogy miért volt szexmentes a házasságod? (ehet, hogy nem itt kéne leírnod, ha válaszolsz, hanem valamelyik témába vágó topikban.)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 10 hónapja #374 Írta: rini
rini válaszolt a következő témában: Gyermekvállalás
Én nagyon szeretnék babát, gyerekkorom óta bennem van az anyai ösztön,de érdekes hogy tényleg nekem a pasi meg a szex abszólut nem hiányzik, csak egy szükséges rossz hozzá.De bennem is felmerült hogy mi van akkor ha vele is megtörténne ugyanez,amit irtam egy előző topikba,hogy szinte sírok ha meglátok egy kismamát vagy egy kisbabaát,de tudom hogy amíg nem dolgozom fel teljesen a velem történteket, félnék attól hogy mondjuk a szülőszobán omlanék össze, ha feljönnének bizonyos emlékek

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 10 hónapja #377 Írta: Hajnalkám
Hajnalkám válaszolt a következő témában: Gyermekvállalás
Rini, szerintem a szülőszobán biztos nem. Nem lenne rá időd se. :) De abban igazad van, hogy jobb, ha előbb feldolgozod a veled történteket.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 10 hónapja #380 Írta: rini
rini válaszolt a következő témában: Gyermekvállalás
De érdekes amúgy,mikor 23 évesen megerőszakoltak és utána pozitív lett a tesztem, ,rettegtem attól hogy csak terhes ne legyek illetve mindent megtettem hogy elhárítsam (forró, sós vízbe ültem) meg két hétig stresszeltem, hogy csak ne, a mai napig nem tudom hogy miért lett pozítiv ha elvileg nem voltam az,vagy meg érezte hogy nem állnék készen rá és elvetéltem, a mai napig nem tudom

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 10 hónapja #383 Írta: Hajnalkám
Hajnalkám válaszolt a következő témában: Gyermekvállalás
A tesztek nem mindig pontosak. Viszont nekem azt mondta egyszer régen a nőgyógyász, hogy az első terhességek sokszor végződnek spontán vetéléssel. Van, hogy azt se tudja az ember, hogy terhes volt. Szóval nem lehet tudni, mi történhetett.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 10 hónapja #388 Írta: Aniron
Aniron válaszolt a következő témában: Gyermekvállalás
Drága Süni! Van 2pár a környezetemben, akik lombikbabával próbálkoztak, s miután megszületett a várva várt jövevény hamarosan megérkeztek a kistesók is!:-) nagyon remélem, hogy Neked is megadatik az álmod.

Köszönöm Hajnalkám, hogy megosztottad a tapasztalatodat. Szerintem is fontos, hogy a gyerekeket ne csak az idegenektől óvjuk ,hanem a családra is figyeljünk, hiszen nagyon sokszor a családon belüli az elkövető.

Rini! Annyira sajnálom, ami Veled történt! Tudod, hogy ki tette Veled? Történt feljelentés? 23 évesen engem az akkori barátom erőszakolt meg... s utána magamat hibáztattam, mert biztosan nem voltam egyértelmű ...s bocsánatot is kértem a félreérthetőségem miatt...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 10 hónapja - 9 éve 10 hónapja #390 Írta: Hajnalkám
Hajnalkám válaszolt a következő témában: Gyermekvállalás
" 23 évesen engem az akkori barátom erőszakolt meg... s utána magamat hibáztattam, mert biztosan nem voltam egyértelmű ...s bocsánatot is kértem a félreérthetőségem miatt..."

Jaj, Istenem, Aniron. :( Szívszorító. Nem is tudom, mit mondjak. Tényleg kár, hogy nem opció a kasztrálás bizonyos esetekben...

Bizonyos férfiakat egyszerűen nem érdekli, mit szeretne vagy nem szeretne a nő. Remélem, ma már nem hibáztatod magadat amiatt a régi erőszaktevés miatt.
Utolsó szerkesztés: 9 éve 10 hónapja Hajnalkám által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 10 hónapja #392 Írta: Aniron
Aniron válaszolt a következő témában: Gyermekvállalás
Nem, ma már nem magamat tartom hibásnak.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 10 hónapja #395 Írta: Hajnalkám
Hajnalkám válaszolt a következő témában: Gyermekvállalás
Akkor jó. :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 10 hónapja #398 Írta: rini
rini válaszolt a következő témában: Gyermekvállalás
Aniron! én is magamat hibáztattam, nem jelentettem fel, 2 évig senkinek nem tudtam róla beszélni,(később elmentem anyának nem akartam pedig, annyi volt a reakció hogy biztos te tehetsz róla. Elöször magam előtt is tagadtam hogy á, ugyan nem történt semmi(Olyan fájdalmat én még addig sose éreztem,sírtam, nem hatotta meg, azóta hányszor próbálkoztam a szexszel ,állandóan ugyanezt az éles, késszúrás szerű fájdalmat éltem / élem meg,mintha a nagykést forgatnák bennem olyan érzés lehet.Aki nem élt meg, hasonlókat mint mi elképzelni nem tudja

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 10 hónapja #486 Írta: Aniron
Aniron válaszolt a következő témában: Gyermekvállalás
Drága Rini! Sajnos sokan így állnak a dolgokhoz...biztos Te tehetsz róla, s ezzel felmentve, de legalábbis csökkentve az elkövető felelősségét. A nem az nem! Az erőszak az erőszak! Pont.
Vajon miben gyökerezhet az az elképzelés, hogy biztos az áldozat is tehet róla? Vajon miért van az, hogy az éveig terrorban tartott (érzelmi és/vagy fizikai) emberek (nők, férfiak, gyerekek) elhiszik, hogy ők is hibásak? Miért mondják ezt mások? Nem hiszik el, hogy az emberek ilyen kegyetlenek, s mi is ezzel próbálkuk "megóvni" magunkat?
Néha annak megfelelően döntök a ruhák közt válogatva, hogy melyikben vagyok a legkevésbé kitéve a zaklatásnak; nem viszek táskát, mert kevésbé lehetek potenciális áldozat, s ilyenkor megint csak azt az elképzelést erősítem, hogy ha úgy öltözöm és történik valami velem, akkor annak én vagyok az oka. Amikor ez tudatosul bennem dühös vagyok, mert nem szabadna, hogy a félelem hozzon döntéseket helyettem.
Rini, voltál pszichológusnál? Nekem sokat segített.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 10 hónapja #488 Írta: Hajnalkám
Hajnalkám válaszolt a következő témában: Gyermekvállalás
Igazad van, Aniron, és fontos, hogy erről beszéljünk minél többet, nemcsak mi itt, hanem mindenhol. Én nem hiszek abban, hogy vannak áldozattípusok.
Amúgy valójában azt gondolom, az lehet emögött, amit tán írtam már valahol, hogy félnek, hogy ők is áldozatok lehetnek, és ezzel próbálják nyugtatni magukat. Azt gondolják, megfelelő viselkedéssel, öltözködéssel meg tudják védeni magukat bármitől is.
Az áldozatok pedig talán szintén emiatt gondolják, hogy ők hibásak. Hiszen mindenhol ezt hallják, már gyerekkortól kezdve ezt tanulják, hogy jónak kell lenni, vigyázni kell magukra, stb. Mintha lehetne!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.720 másodperc